Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

PIC

20221117_103219

„Nem tudtam volna jobbat kapni annál, mint amit itt kaptam”

Az ismert énekesnő, Rúzsa Magdi a koraszülöttek világnapja alkalmából nagy örömmel tett eleget a meghívásnak, hogy visszalátogasson az MH EK Perinatális Intenzív Centrumába. Egy koraszülött intenzív osztályokat támogató program keretében – mint a projekt nagykövete – boldogan, régi ismerősként köszöntötte az osztály dolgozóit, majd arra is alkalmat talált, hogy röviden meséljen a kórházban töltött időről:

20221117_094205

A koraszülöttek világnapja PIC-en

A koraszülöttek világnapját ünnepeljük 2011 óta november 17-én, köszöntve azokat az egészségügyi dolgozókat, akik éjt nappallá téve mentik és gyógyítják a kicsiket, valamint azokat a kicsi hősöket, akiknek már életük kezdetén komoly harcot kell vívniuk az életben maradásért. Magyarországon évente minden tizedik, vagyis 8000 gyermek születik idő előtt, amely mára népbetegségnek számít. Koraszülöttnek a 37. hét előtt születettek számítanak, de hasonlóan veszélyeztettek a 2500 grammnál kisebb súllyal világra jött csecsemők. Az extrém koraszülött babák élete megszületésüket követően az első napokban, hetekben, hónapokban komoly veszélyben van és túlélési esélyük és a későbbi életminőségük alakulása fizikai állapotukon túl a megszületés körülményeitől, a PIC (Perinatális Intenzív Centrum) osztály gyakorlatától és lehetőségeitől is nagyban függ.

kek feny PIC

Kékfény terápia

A várandóság 24. hetében született kisbaba kékfény kezelést kap az idegrendszere védelme érdekében, a Honvédkórház koraszülött osztályán.

_SNJ4703

PIC: ahol a hősök születnek

Az MH Egészségügyi Központ Perinatális Intenzív Centruma (PIC) korábban a Szülészet-nőgyógyászati osztály részlegeként működött, 2022 januárjától azonban azzal egyenértékű osztállyá vált. Az átalakulás kapcsán dr. Bodrogi Eszterrel, a PIC osztályvezető főorvosával és Eilerné Méri Katalinnal, a PIC vezető ápolójával beszélgettünk az osztályról, a koraszülöttekről és a koraszülésről.

2

Ilyen környezetben várjuk a PICiket

Egyedülálló a fővárosban a PIC ambulanciánk: széles spektrummal, kiváló szakemberekkel végzik a koraszülöttek ellátását a Centrumból történő elbocsátást követően.

Babafeszek (6 of 7)

Nagy értékű adomány a Honvédkórház Perinatális Intenzív Centrumának

Fizikai és idegrendszeri fejlődést segítő textil eszköz adományokban részesült az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház Perinatális Intenzív Centruma (PIC). A koraszülött babák igényeire tervezett babafészek csomagok átadására 2022. január 25-én, a Podmaniczky utcai telephelyen került sor.

IMG_0982

Koraszülöttek Világnapja az MH EK PIC részlegén

A vírushelyzet miatt ugyan visszafogottabban, de idén is megünnepelték a Koraszülöttek Világnapját 2021. november 17-én az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház PIC részlegén.

IMG-20211006-WA0006

Bravúros beavatkozással mentették meg két pici baba életét az MH EK szakemberei

2021. október első hétvégéjén az OMSZ erős vérzés, valamint beindult koraszülés miatt szállított egy 25 hetes kismamát az MH EK Podmaniczky utcai telephely Szülészet-nőgyógyászati Osztályára. Az intézmény szakemberei a bravúros beavatkozásnak köszönhetően megmentették a kismama, valamint az ikrek életét.

ESZA