MTI
Két évtized alatt megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma
Két évtized alatt megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma, és a betegek negyede még mindig későn fordul orvoshoz - közölte a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT), amely kedden online sajtókonferencián hívta fel a figyelmet a rendszeres önellenőrzés és bőrgyógyászati vizsgálat fontosságára. Prof. Dr. Wikonkál Norbert Miklós az MTA doktora, az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház főigazgatója, bőrgyógyász onkológus, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke kijelentette, küldetésüknek tartják a megelőzésben és korai felismerésben való részvételt.
Folytatódik az oltási akcióhét
A meghosszabbított oltási akcióhét keretén belül továbbra is várjuk az előzetes regisztráció nélkül érkező oltakozni szándékozókat naponta 7 és 19 óra között, első, második, illetve harmadik körös oltásra.
Megkezdődött az oltási akcióhét a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban is
2021. november 22-én a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban is megkezdődött az oltási akcióhét. Az akcióhéten regisztráció és előzetes időpontfoglalás nélkül várjuk az oltakozni szándékozókat naponta 7 és 19 óra között, első, második, illetve harmadik körös oltásra. Fotó: MTI / Bruzák Noémi
Paralimpiai aranyat nyert kollégánk lánya
Aranyérmet nyert az MH Egészségügyi Központ Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézetben dolgozó kollégánk, Illés Tihamér lánya a XVI. Paralimpiai Játékokon, Tokióban.
Tábornoki kinevezés és előléptetés a Sándor-palotában
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2021. május 21-i hatállyal vezérőrnagyi rendfokozatba léptette elő Dr. Kopcsó István orvos dandártábornokot, az MH Egészségügyi Központ parancsnokát, illetve dandártábornokká nevezte ki Csikány Tamás Péter ezredest, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos rektorhelyettesét a Sándor-palotában május 12-én, szerdán. Az eseményen részt vett Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese és Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora.
Folytatódik az egészségügyi dolgozóink oltása
A mai napon megérkezett a Pfizer-BioNTech koronavírus vakcina második szállítmánya.