Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ÉPC-Honvédkórház új weboldala

Az ÉPC-Honvédkórház új weblapja a https://epc.euintezmeny.hu címen érhető el.

Részletek

oltás - 3. oldal

Oltás_Szirmabesenyő (1)

A vidéket járják az oltóbuszok

A Magyar Honvédség továbbra is minden egészségügyi képességével segíti a vidéki településeken folyó oltást. Az egészségügyi katonák és a mobil oltóállomások május 13-án, csütörtökön, Borsod-Abaúj- Zemplén megye három településén: Gelejen, Szirmabesenyőn és Sajószentpéteren várták az oltásra előzetesen regisztráló lakosokat.

609d17ffc97f8268550329

Elkezdődött a 16-18 év közötti korosztály oltása

Az MH Egészségügyi Központ Róbert Károly körúti objektumában is megkezdték az előzetesen regisztrált 16-18 éves korosztályba tartozó fiatalok oltását május 13-án. Az első napon mintegy 800 regisztráltat vártak az oltópontokra.

korhaz_01_nagy_680

16-18 évesek Pfizer oltásával kapcsolatos információk

Kérjük Önöket, hogy az oltás során azért, hogy a kórházon belül a megfelelő védőtávolságokat tudják tartani az alábbi szabályokat tartsák be:

Oltás_Romhány (3)

„Mindegy melyiket, csak beadják”

Folytatódott a Nógrád megyei kistelepülések lakóinak védőoltása május 11-én, kedden. A Magyar Honvédség mobil oltóállomásai ezúttal Mátraverebély, Romhány, Érsekvadkert és Dejtár központjában tűntek fel.

Oltás_Nógrád (2)

Házhoz jött segítség

Nógrád megyei kistelepüléseken nyújtottak segítséget a Magyar Honvédség mobil oltóállomásai május 10-én, hétfőn. Az öt oltóbusz egészségügyi személyzete Szécsényben, Szurdokpüspökiben, Nagybárkányban és Nógrádban támogatta a koronavírus-járvány elleni harcot.

Karancsság_oltóbusz_KálmánfiGábor (9)

Két oltóbusz egy helyen

Ismét visszatértek Nógrád megyébe a Magyar Honvédség mobil oltóállomásai május 8-án, szombaton. Az előzetesen regisztráltak magas létszáma miatt egyszerre két oltóbusz teljesített szolgálatot Rétságon.

oltóbusz_Tahitótfalu_SnojPéter (6)

Továbbra is Pest megyében oltanak a katonák

Továbbra is a Magyar Honvédség mobil oltóállomásai biztosítják azon települések lakosainak oltását, amelyekről egyáltalán nem, vagy rendkívül nehezen lenne megoldható a kórházi oltópontokra való eljutás.

oltóbusz_Vácegres_TóthLászló (2)

Teljes erővel működnek a mobil oltóállomások

Továbbra is teljes erőbedobással működnek a Magyar Honvédség mobil oltóállomásai. Az öt oltóbusz május 5-én, szerdán Budapesten, Baranya és Pest megyékben folytatta a koronavírus-járvány elleni harcot.

6081579f51679842377740

Köszönet az oltóbuszokon dolgozó munkatársaknak

Március óta több, mint tizenkétezer személy beoltását végezték el a Magyar Honvédség Mobil Oltóállomásai. Az oltóbuszok számos vidéki településre jutottak el, lehetőséget biztosítva ezzel az ott élők helyben történő beoltását.

Oltóállomás_Környe_Rácz_Tünde (1)

Gördülő segítség

A második oltások beadásánál segítettek a Magyar Honvédség mobil oltóbuszai május 4-én, Komárom-Esztergom megye öt településén. A megszokottnak mondható csapatmunkának köszönhetően most is gördülékenyen és biztonságosan zajlott a regisztrált, valamint a behívott állampolgárok vakcinációja.

ESZA