Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A GE vezetőmenedzser-növendékei a Honvédkórházban

2016. január 26., kedd 7:31

A General Electric Magyarországon tartotta a GE Healthcare Experienced Commercial Leadership Programot, amelynek keretében a magyar egészségügy helyzetéről, valamint a hazai kórházakról tájékoztatták a jövő vezető-menedzsereit. A GE Healthcare felkérésére a képzés során a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, mint az egyik hazai vezető egészségügyi intézmény került bemutatásra 2016. január 22-én.

A két szervezet részéről a rendezvénynek helyszínt adó Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnoka, Szabó István vezérőrnagy, valamint a GE Healthcare Kereskedelmi vezetője, Széll Gábor köszöntötte a világ minden tájáról érkezőket.

1609151078
Meghívott fővendégként az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója, Dr. Németh László vázolta a magyar egészségügy jelenlegi helyzetét, struktúráját. Ezt követően a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ felépítését, összetett feladatrendszerét, a katonai és polgári egészségügyi ellátás szervezését és finanszírozását mutatta be az MH EK Honvédkórház megbízott orvosigazgatója, Dr. Tamás Róbert ezredes, Nikliné Gáldonyi Edina gazdasági igazgató valamint az MH egészségügyi főnök képviseletében Dr. Lengyel Attila ezredes.

Az elméleti blokkot kórházbejárás követte, amelyben a delegáció tagjai megtekinthették többek között, a Nukleáris Medicina Osztály, a Központi Radiológia Diagnosztika Osztály és a hemodinamikai műtő berendezéseit, a Sürgősségi Betegellátó Centrumot valamint az országban elsőként az intézményben átadott Klinikai Demonstrációs Egységet.

Az eltérő kórházi és egészségfinanszírozási rendszerben élő és dolgozó résztvevők rendkívül aktívan kérdeztek a magyar szakemberektől a hazai egészségügyet és kórházakat érintő pénzügyi, klinikai, személyzeti, szervezeti kihívásokról, a bevételek-kiadások és a betegelégedettség optimalizálásáról, valamint azzal kapcsolatban, mit várnak el jelenleg és a jövőben egy olyan nagy egészségügyi beszállítótól, mint pl. GE Healthcare.

1609151079
ESZA