Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Honvédkórházban is megkezdték a vakcinák beadását

Szerző: Antal Ferenc | Fotó: Rácz Tünde |  2020. december 30., szerda 17:05

Megkezdték a COVID elleni vakcinák beadását az MH Egészségügyi Központban december 30-án, szerdán. Az oltást első körben a frontvonalban dolgozó intenzíves, sürgősségis, valamint COVID-osztályos orvosok és szakdolgozók kapták meg.

1_640
Az első vakcinát prof. dr. Wikonkál Norbert, az MH Egészségügyi Központ főigazgatója adta be a Honvédkórházban kialakított oltóponton Csizmadi Csilla őrnagynak, a COVID-osztály vezető ápolójának.
 
Történelmi pillanatként éljük meg a mai napot, hiszen a COVID-járvány elhúzódása komoly nehézséget ró a kórház működésére. Mintegy ötezer oltóanyag érkezett, ez azt jelenti, hogy közel 2500 páciens kaphatja meg a védőoltást” – mondta Wikonkál Norbert, aki emlékeztetett arra: a Pfizer/BioNTech vakcinából kell az ismétlő oltás. Tizenkét nap után már az első is ad valamennyi védelmet, de a három héttel később beadott második oltással – újabb 7-10 nap múlva - már szinte teljes védettség alakul ki.
2_640
Wikonkál Norbert elmondta: nagyon sok áltudományos hír terjed a világhálón a vakcinát illetően, de a tudományos tények azt mutatják, hogy az mRNS-tartalmú oltásnak köszönhetően a vírus inaktívvá, valamint osztódásra képtelenné válik. Hozzátette, a technológia alapja nem teljesen új, hiszen az Ebola oltásoknál is ugyanezt az eljárást alkalmazták, tehát nagyon hatékony.
 
A főigazgató hangsúlyozta azt is, hogy a hírek szerint 2021. január 4-én újabb oltóanyag szállítmány érkezik, amelynek köszönhetően megkezdődhet a tömeges oltás.
Wikonkál Norbert elmondta: nagyon sok áltudományos hír terjed a világhálón a vakcinát illetően, de a tudományos tények azt mutatják, hogy az mRNS-tartalmú oltásnak köszönhetően a vírus inaktívvá, valamint osztódásra képtelenné válik. Hozzátette, a technológia alapja nem teljesen új, hiszen az Ebola oltásoknál is ugyanezt az eljárást alkalmazták, tehát nagyon hatékony.
3_640

Nagyon vártam, mikor találnak végre megoldást arra, hogy kilábaljunk ebből a nehéz helyzetből” – mondta a honvedelem.hu kérdésére Csizmadi Csilla őrnagy, a COVID-osztály vezető ápolója, aki elsők között jelentkezett, hogy megkapja az oltást. „Egészségügyi dolgozóként azt mondom, a védettség elérése a kulcs, hogy visszatérhessünk a normális életbe. Ehhez szükséges, hogy minél többen megkapjuk a védőoltást” – fogalmazott Csizmadi Csilla, hozzátéve: sokakban megvan a kétség az oltást illetően, de aki szakmai szempontból utánanéz, az tisztába kerül a szükségességével. „Minden nap szembesülök azzal, milyen nehézségeket okoz maga a betegség, annak szövődményei. A COVID képes tönkretenni egy életet és rengeteg szenvedést okoz a betegeknek. A vírus megállítására a vakcina a megoldás” – mondta a vezető ápoló.

Forrás: honvedelem.hu
Címkék
ESZA