Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ÉPC-Honvédkórház új weboldala

Az ÉPC-Honvédkórház új weblapja a https://epc.euintezmeny.hu címen érhető el.

Részletek

A kezed életet menthet – Európai Újraélesztési Nap 2014

2014. október 18., szombat 8:52

Az Európai Újraélesztési Nap alkalmából a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ nemzetközi instruktori végzettséggel rendelkező munkatársai tartottak négy helyszínen figyelemfelkeltő előadásokat, ahol a résztvevők a gyakorlatban is végig próbálhatták azt, hogy milyen módon valósítható meg bárki számára a legegyszerűbben az újraélesztés folyamata.

1609150894
Az Európai Unióban a statisztikák szerint, éves szinten mintegy 700 ezer ember hal meg hirtelen szívhalál következtében, ez a létszám Magyarországon 25 ezer fő, akik nagy része megmenthető lenne az időben elkezdett újraélesztéssel.
1609150896

Dr. Pápai Tibor őrnagy, az MH EK Honvédkórház, Sürgősségi Betegellátó Centrum, vezető ápolója az Újraélesztési Nap alkalmából tartott előadásában elmondta, a legnagyobb probléma elsősorban az emberek passzivitásában keresendő, hiszen legtöbben elfordulnak, ha segítségre szoruló embert látnak, rosszabb esetben előveszik telefonjaikat, hogy megörökítsék az esetet, de segíteni nem akarnak, mivel nem tudják, mit kell tenniük. Az újraélesztés estén az a legrosszabb, amit valaki tehet, ha nem tesz semmit.
1609150896
Éppen ezért a szakember véleménye az, hogy az újraélesztés fogásait, megfelelő szinten, már gyerekkortól, optimálisan az iskolai tanítási rend részeként, oktatni kellene, ahogy a fegyveres testületeknél is az alapkiképzés során kellene megtanítani, hiszen nem kell hozzá más, csak az ember két keze. Ennek ellenére a társadalom töredéke rendelkezik ezen alapvető, de aktívan használható ismeretekkel.
1609150897

Az Újraélesztési Nap alkalmából Magyar Honvédség Egészségügyi Központ nemzetközi instruktori végzettséggel rendelkező munkatársai, jelentős érdeklődés mellett tartottak négy helyszínen a Honvédelmi Minisztérium 1. és 2. számú objektumában, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, és az Országos Rendőr-főkapitányság Rendőrségi Igazgatási Központjában figyelemfelkeltő előadásokat.
1609150897
A kiválasztott szervezeteknél megtartott gyakorlat azt a nem titkolt célt is szolgálta, hogy felhívja az ott dolgozók figyelmét, hogy az egyenruha viselete a másik ember iránti figyelem és segítségnyújtás kötelezettségét is magában hordozza.
1609150897

Az MH EK Honvédkórház szakemberei minden helyszínről azt a visszajelzést kapták, hogy az ilyen jellegű képzéseket szükséges gyakoribbá, a felkészítést folyamatossá tenni, valamint szorosabbá kell fűzni ezen a téren a szervezetek együttműködését.

1609150897
1609150897
ESZA