Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ÉPC-Honvédkórház új weboldala

Az ÉPC-Honvédkórház új weblapja a https://epc.euintezmeny.hu címen érhető el.

Részletek

A koraszülöttek világnapja PIC-en

Szerző: MH Egészségügyi Központ | Fotó: MH Egészségügyi Központ |  2022. november 17., csütörtök 13:16

A koraszülöttek világnapját ünnepeljük 2011 óta november 17-én, köszöntve azokat az egészségügyi dolgozókat, akik éjt nappallá téve mentik és gyógyítják a kicsiket, valamint azokat a kicsi hősöket, akiknek már életük kezdetén komoly harcot kell vívniuk az életben maradásért. Magyarországon évente minden tizedik, vagyis 8000 gyermek születik idő előtt, amely mára népbetegségnek számít. Koraszülöttnek a 37. hét előtt születettek számítanak, de hasonlóan veszélyeztettek a 2500 grammnál kisebb súllyal világra jött csecsemők. Az extrém koraszülött babák élete megszületésüket követően az első napokban, hetekben, hónapokban komoly veszélyben van és túlélési esélyük és a későbbi életminőségük alakulása fizikai állapotukon túl a megszületés körülményeitől, a PIC (Perinatális Intenzív Centrum) osztály gyakorlatától és lehetőségeitől is nagyban függ.

A világnap alkalmával események és rendezvények hívják fel a figyelmet a koraszülöttek helyzetére, illetve a korábban érkező babákat, az inkubátor mellett álló szülőket és azokat a kórházban dolgozó orvosokat, ápolókat ünnepeljük, akik oroszlánrészt vállalnak a küzdelemben.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK) PIC osztálya jótékonysági sütivásárral és gyermekprogramokkal ünnepeltek. Mivel az osztály fontosnak tartja, hogy közösséget alkossanak a PIC-en töltött anyukákkal és gyermekeikkel, ezért a PIC dolgozói akadályparkkal, kézműves sarokkal, arcfestéssel, mackó doktorokkal és közös énekléssel várták az osztályra visszatérő/visszalátogató kicsiket és családjukat.

20221117_105017

Ebből a közösségből egy anyuka, Horváth-Eszterházy Zita mesélt nekünk a PIC-en töltött idejükről: „Lottival 26 hetes terhes voltam, amikor kórházba kerültem, nekem ő a 4. gyermekem. Lotti a 30. héten született, 5 és fél hetet voltunk vele a koraszülött osztályon, amiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Minden nehézség ellenére tényleg fantasztikus volt itt lenni. Örülök, hogy itt született.”

20221117_094205

Az egész napos rendezvény során a koraszülöttek mindennapi ellátását segítő eszközök kerültek átadásra egy babápolási termékeket forgalmazó cég jóvoltából, az ő általuk indított koraszülött intenzív osztályokat támogató program keretében. Mint a projekt nagykövete, Rúzsa Magdi is ellátogatott az osztályra, amelyről kedves emlékeket őriz. Az ismert énekesnő ez év februárjában intézményünkben adott életet hármasikreinek, és azóta is hálával és elismeréssel gondol a PIC osztály dolgozóira.

20221117_100545

Az adomány átadásán tiszteletét tette Prof. Dr. Wikonkál Norbert, a Honvédkórház főigazgatója, aki a következő szavakkal fejezte ki háláját: „Minden évben nagy szeretettel köszönjük az adományokat, nagyon jó helyre kerülnek. Nagyon fontos Budapest egészségügyi ellátásának szempontjából a Honvédkórház új- és koraszülött ellátása, valamint a nőgyógyászat. Kifejezetten az éllovasok között vagyunk. Örülök a sok fiatal kollégának, akik tudtak hozzánk csatlakozni akár szakdolgozóként, akár fiatal orvosként, rezidensként, hogy a képzését itt tölti és viszi a jóhírünket.”

Címkék
_SNJ4703

PIC: ahol a hősök születnek

2022. március 10. 11:53

ESZA