Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átalakulóban a katonaegészségügy

Szerző: Antal Ferenc | Fotó: Kismartoni Mátyás |  2021. március 26., péntek 9:23

A katonaegészségügy aktuális kérdéseiről, az átalakítás irányvonalairól tartott tájékoztatót Benkő Tibor honvédelmi miniszter március 25-én, csütörtökön az MH Egészségügyi Központban.

20210325KISM9797

A honvédelmi tárca vezetője emlékeztetett: Magyarországon egy egységes egészségügyi ellátási rendszer kialakítása van folyamatban. „Ugyanakkor az MH Egészségügyi Központ, valamint a katonaegészségügy működtetése és közvetlen irányítása a Honvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozik, melyet a Magyar Honvédség parancsnoka vezet” - fogalmazott Benkő Tibor, aki ezt követően ismertette a katonaegészségügyi rendszer szervezeti felépítését.

A tárcavezető először az MH Egészségügyi Központ élén álló parancsnok jogköreit és feladatrendszerét ismertette, majd kitért a központ gazdasági vezetőire vonatkozó feladatokra, egyebek mellett a védelemegészségügyi gazdálkodásra és a közfinanszírozott gyógyító ellátás gazdálkodására.

Ezt követően beszélt a Honvédkórház főigazgatójának feladatköréről, miszerint a főigazgató az MH EK parancsnokától átruházott munkáltatói jogkört gyakorol a kórház teljes személyi állománya felett, a mellérendelt kórházak szakmai feladataiért pedig a felügyeleti főigazgató-helyettes felel. Az egészségügyi szakmai irányítás az Emberi Erőforrások Minisztériumából érkezik, az Országos Kórház Főigazgatóságon keresztül.

20210325KISM9834

Benkő Tibor leszögezte: ahhoz, hogy mind a közfinanszírozott gyógyító, mind a katonaegészségügyi ellátás rendszere jól működjön, az kell, hogy a Honvédkórház élén álló főigazgató rendelkezzen olyan hatáskörökkel és jogkörökkel, amelyek biztosítják az intézmény hatékony vezetését.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta azt is, hogy a Magyar Honvédség egészségügyi ellátórendszerének kiemelt szerepe van különleges jogrend esetén, ugyanakkor helyt kell állnia a kutatás, a fejlesztés, az innováció, valamint a betegellátás területén is. Ezen belül is kiemelte az MH EK parancsnoka közvetlen alárendeltségében megalakuló új ROLE-2 képesség fontosságát.

„A magyar katonaegészségügy nagy napja ez a mai, hiszen egy helyre került a csapategészségügy, a védelemegészségügy és a Honvédkórház” – hangsúlyozta dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese, hozzátéve: az egységes vezetés-irányítás jelentőségét mutatja, hogy a Honvédkórház a honvédelmi miniszter irányítása alá került, az MH EK vezetését, ideértve a katona-egészségügy minden területét – mint állományilletékes parancsnok, egyszemélyi felelősséggel – dr. Kopcsó István dandártábornok látja el.

20210325KISM9815

Dr. Böröndi Gábor altábornagy emlékeztetett: a hétvégi tömeges oltásban kiemelkedő szerepet játszott a Honvédkórház, illetve azok az oltóbuszok és csapategészségügyi intézmények, amelyek összefogásának eredményeképp csaknem kilencezer személyt sikerült vakcinával ellátni.

Ezt követően Korom Renáta, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára adott részletes tájékoztatást a munkáltatói jogkörök és illetmények, valamint az intézmény szervezeti elemeinek vonatkozásában.

Beszámolóját követően Kurtán Krisztina, gazdálkodási ügyekért felelős államtitkári főtanácsos az MH Egészségügyi Központ gazdálkodásával kapcsolatos kérdésekről adott tájékoztatást.

ESZA