Dán szakemberek a Szanatórium utcában
2016. szeptember 29., csütörtök 10:19A Közép-Dániai Régió képviseletében egészségügyi szakemberekből álló csoport látogatott az MH Egészségügyi Központ, Honvédkórház Szanatórium utcai telephelyére 2016. szeptember 5-én azzal a céllal, hogy megismerjék az intézményben folyó egészségügyi ellátást és kapcsolatokat teremtsenek az ország egészségügyi intézményei és szakemberei között.

Az együttműködés során rendszeressé váltak a tapasztaltat cserék és személyes kapcsolatokat erősítő kölcsönös látogatások.
2016. szeptember 4–7. között hazánkba látogató küldöttség a régió pszichiátriai és fogyatékosság ellátásban dolgozó állami illetve civil szervezetek képviselőiből állt.
Az MH Egészségügyi Központ először vett részt a programban, a telephely bemutatását követően élénk és jó hangulatú beszélgetés során áttekintésre kerültek az egészségügyi ellátás formái kiemelten a Szanatórium utcában folyó feladatok és az esetleges együttműködés lehetőségei. Búcsúzáskor kiemelték azt a fajta humánus és áldozatkész hozzáállást, amelyet látogatásukkor az Intézményben tapasztaltak, erről az osztályok bejárása mellet, egy Rehabilitációs Osztályon fekvő betegünkkel folytatott angol nyelvű beszélgetés során is meggyőződhetett a delegáció.
A látogatást követően szeptember 7-én, szerdán a Fogyatékos Személyek Központjában kerekasztal megbeszélés került megrendezésre, ahol az MH Egészségügyi központ mellet több magyarországi intézmény is képviseltette magát. A megbeszélések során a résztvevők áttekintették a két ország egészségügyi rendszerének releváns szegmensét, melysorán szóba került a betegutak átláthatatlansága illetve a finanszírozási kérdések is. A jó hangulatú találkozót egy kötetlen beszélgetés zárta.
