Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy éves a Klinikai Demonstrációs Egység

2015. február 17., kedd 9:26
1609150939

Magyarországon egyedülálló Klinikai Demonstrációs Egységet adott át Hende Csaba honvédelmi miniszter és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az MH Egészségügyi Központban 2014. február 6-án.
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) és az MH Egészségügyi Központ közötti szakmai együttműködéssel és a HM EI Zrt.támogatásával valósulhatott meg a „Skill-labor” létrehozása, ami a katona-egészségügy területein túl az egész magyar egészségügyet is szolgálja.
Az építészeti, gépészeti és orvostechnológiai feltételeknek eleget téve a 240 négyzetméteren kialakított egység évente közel 1000 orvos, orvostanhallgató, szakdolgozó, közép és felsőfokú egészségügyi szakképzésben résztvevő hallgató a gyakorlati képzését biztosítja.

1609150939

A speciális skill-módszertannal vezetett foglalkozásokhoz a szükséges eszközök teljes vertikuma a rendelkezésre áll, a tapasztalatszerzést pedig a három, demonstrációs baba szolgálja, amelyek a valóságot megközelítő anatómiai és élettani jelenségeket utánozzák, így segítve többek között az egészségügyi-, katona-egészségügyi szakképzést, az Magyar Honvédség harctéri ellátás elmeinek gyakorlását vagy a missziós állomány felkészítését.

1609150939

A Klinikai Demonstrációs Egység működése

A hazai progresszív betegellátás egyik csúcsát jelentő Honvédkórház teljes körű polgári- és katona-egészségügyi ellátást nyújtó akkreditált oktatási intézmény. Kiemelt feladata a minőségi gyakorlati oktatás megteremtése, minden lehetséges kompetencia készség szinten történő elsajátíttatása. Évekkel ezelőtt kezdődött el a tervezése és előkészítése egy olyan speciális képzésformának, mely kellőképpen felkészíti a kollégákat az akár rendkívüli helyzetekben történő önálló, vagy team munkában nyújtott megfelelő szintű ellátás nyújtására is. E cél eléréséhez szükségessé vált egy, a valódi szituációhoz a legjobban hasonlító oktatókörnyezet megfelelő eszközparkkal történő kialakítása. Ennek pedagógiailag és szakmailag optimális formája a Klinikai Demonstrációs Egység (KDE).

1609150939

A Klinikai Demonstrációs Egység kiemelt céljai és speciális feladatai:
– Egészségügyi, katona – egészségügyi szakképzés gyakorlati oktatása
– MH harctéri ellátás elemeinek gyakorlása
– Missziós állomány felkészítése
– Kihelyezett szakmai képzések
– Továbbképzések gyakorlati elemeinek kivitelezése
– Súlyos sérülteket érintő ellátási képességek fejlesztése
– Új dolgozók gyakorlati oktatása
– Ápolásszakmai kontroll és ápolástudományi kutatások végzése
– A későbbiekben kialakításra kerülő országos Skill hálózat trénereinek képzése
– Üzleti alapú oktatások (újraélesztés, munkahelyi elsősegélynyújtás, házi ápolás)
1609150939

Szakmai gyakorlatok és vizsgák

A kórház biztosítja a katonák részére a misszió előtti felkészítő gyakorlatokat.
A kórházban 8 szakképző intézet, valamint egyéni kérelmek alapján egyéb képzőintézmények hallgatói/tanulói végzik szakmai gyakorlatukat, illetve teljesítik vizsgafeladataikat intézményünkben, együttműködési szerződések alapján.
Az I. évfolyamos orvostanhallgatók ápolási gyakorlatának kidolgozása, oktatása.
Az 2014-ben 1017 fő teljesítette a kórházban szakmai gyakorlatát.
Az osztályok és a KDE területén 328 fő tett modulzáró vizsgát, 527 fő sikeres záróvizsgát.
1609150939

Képzési adatok 2014

6 GYEMSZI EFF által kihelyezett képzés elméleti és gyakorlati oktatásának biztosítása 180 fő
Dekra OKJ ápoló képzés 120 fő
Összesen 300 fő

Modulzáró vizsgák biztosítása (ápolók) 282 fő
Záró vizsgák 157 fő
ÖSSZESEN: 439 fő

BLS, IHBLS oktatása
KLDO
Speciális rendeltetésű osztály
Transzfuziológia diagnosztikai osztály
Radiológiai diagnosztikai osztály
Balatonkenese Honvédüdülő

I. évf.orvostanhallgatók ápolási gyakorlati program kidolgozása, gyakorlati oktatás 18 fő
EuroSkills verseny résztvevőinek szakmai felkészítése
WorldSkills verseny döntőjének lebonyolítása
MRT BLS/AED, instruktor képzés 2 alkalom
Eü. Szakkiképzési program, missziófelkészítés
1609150940

Látogatások szervezése, lebonyolítása
Katonai 9, civil 13 alkalom
Rendezvények, kitelepülések:
EuroSkills
Főszakorvosi összevonás
Szakdolgozói Tudományos Nap
Táncsics M. Ált. Iskola és Gimnázium 200 fő elsősegély oktatása
Európai Újraélesztési Nap
Hon és rendvédelmi Eü Dolgozók Tudományos Napja
Szentendre testnevelők BLS képzése

Jövő
Minden kórházi dolgozó BLS képzése
Új dolgozók gyakorlati oktatása, eljárásrendek
Ápolásszakmai ellenőrzések
Mestervideók készítése, eljárásrendek alapján
Továbbképzések gyakorlati elemei
MH harctéri ellátás elemeinek gyakorlása
Missziós állomány felkészítése
Az országos Skill hálózat trénereinek képzése
Skill imitátorok képzése
Tárgyalások – GYEMSZI WorldSkillsre való felkészítés, további képzések kihelyezése
DEKRA OKJ ápolóképzés 2016. Dec.
Demonstrációs termek bérbeadásának előkészítése
Elsősegélynyújtás oktatás kórházi dolgozók és hozzátartozói részére
Iskolalátogatás Elsősegély – BLS oktatás

1609150940
ESZA