Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ÉPC-Honvédkórház új weboldala

Az ÉPC-Honvédkórház új weblapja a https://epc.euintezmeny.hu címen érhető el.

Részletek

Egy legyen bennünk az akarat, felkeresni a szenvedést, s enyhíteni azt!

2017. március 17., péntek 16:06

Kossuth Zsuzsanna születésének 200. évfordulója alkalmából a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara ünnepséggel emlékezett meg a szabadságharc ápoló hősének példaértékű hivatástudatáról és munkásságáról, valamint az intézmények minden ápolóját és szakdolgozóját elismerte, 2017. március 08-án. 

A rendezvény megnyitóján Szabó István vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka megköszönte minden egészségügyi dolgozó munkáját, amellyel nap, mint nap e nemes feladatot végzik. Elismerését fejezte ki a katonaorvosok és katona-egészségügyi szakemberek felé is, akik kettős eskünek tesznek eleget, hiszen a haza szolgálatára és a betegek gyógyítására is fogadalmat tettek.
A jelenlévők korhű és napjaink ápolói ruháiból láthattak bemutatót, így a kor hangulatát felidéző betegápoló-gyógyító szerzetesrendek tagjainak bokáig érő, hosszú ruháit, a vállat söprő fátyollal és medállal. Kossuth Zsuzsannát megjelenítve – az ő polgári öltözetének mása is látható volt.
Az 1848–49-es szabadságharcban Kossuth Lajos legfiatalabb húga szervezte meg a legelső katonakórházakat, s a tábori kórházak főápolónőjeként elsőnek hívta fel a sebesült katonák ápolásának kötelességére a civilizált világ figyelmét. Életének viszontagságait, s példaértékű elhivatottságát „Kossuth Zsuzsanna az ápolói hivatás szabadságharcosa” című előadásában idézte fel Orosz Krisztina százados.
Az életút bemutatását követően Schandl Ildikó alezredes, az MH EK Honvédkórház I. Ápolásbiztosító és Ápolásszakmai Osztály osztályvezetője méltatta az ápolói szakmát, hangsúlyozva, milyen áldozatos munkát végeznek az intézmény dolgozói éjt nappallá téve.

A rendezvény további részében, kiemelkedő ápolói tevékenységéért elismerést kapott az MH Egészségügyi Központ parancsnoka által:
Dr. Fekete Zoltánné
Szántóné Böcskei Beáta
Szántó Krisztina valamint
Vargáné Szedlák Ágnes

Dr. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, valamint
Dr. Záray Gyuláné, a MESZK Budapesti Területi Szervezetének elnöke közreműködésével Kossuth Zsuzsanna emlékérmet kapott a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Budapesti területi szervezetének XIII. Kerületi helyi szervezete felajánlásával:
Perjési Ferencné (MH EK)
Farkas Jánosné (MH EK)
Kertész Lászlóné (MH EK)
Aradán Attiláné (Nyírő Gyula Kórház)
Szabó Ágnes (XIII. kerület Egészségügyi Szolgálat)

A rendezvény zárásaként Dr. Tamás Róbert orvos ezredes, az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház orvosigazgatója gratulált a díjazottaknak és a szakmát köszöntve hívta fel rá a figyelmet, hogy az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók életünk minden fontos pillanatában mellettünk állnak – a megszületéskor és a halálunkkor is, sokszor nem csupán a családtagok mellett, hanem ha az élet úgy hozta, helyettük is.
ESZA