Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Életet adományozó kórház

2014. április 10., csütörtök 10:12

Az Országos Vérellátó Szolgálat „Életet ajándékozó kórház" címmel tüntetett ki három fekvőbeteg-ellátó intézményt, köztük a MH Egészségügyi Központ Honvédkórházat, a Magyar Kórházszövetség XXVI. Kongresszusán, Siófokon.

1609150840

Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, valamint az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház, I. Telephely a szervdonáció területén 2013-ban végzett áldozatos munkájáért vehette át az elismerő okleveleket.

2013-ban 240 donorjelentés érkezett az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodába 48 donorjelentő intézményből, ez 155 szervkivétel eredményes megvalósulásához vezetett 43 kórházban, amelynek során 470 szerv transzplantációs célú eltávolítása történt meg. A szervátültetés életet ment. Az életmentő szervátültetésekhez pedig donorszervekre van szükség.

A díjátadás célja, hogy az egészségügyi intézmények vezetőinek és a lakosságnak is felhívják a figyelmét az elhunytból (agyhalottból) történő szervadományozások fontosságára, hiszen Magyarországot is érinti az a világméretű probléma, hogy több mint kétszer annyi beteg várakozik transzplantációs várólistán alkalmas donorszervre, mint amennyi szervátültetés égész évben történik.

Az MH Egészségügyi Központ részéről Szabó István vezérőrnagy, parancsnok vette át az elismerést.

Fotó: Kórházszövetség

Forrás: OVSZ

ESZA