Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Érdeklődés a központ szennyvízhő hasznosító rendszere iránt

2014. október 18., szombat 13:19

Az MH Egészségügyi Központ nemrégiben átadott csatornahő-hasznosító rendszerét tekintették meg a Belügyminisztérium gazdasági vezetői 2014. október 17-én.

Az Országos-rendőrfőkapitányság, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gazdasági, műszaki vezetői a látogatás során előadás keretében ismerkedhettek meg a beruházás részleteivel.
A projektkivitelező Thermowatt Kft.szakemberei ismertették a hőközpont megépítésének körülményeit, különös tekintettel a projekt gazdasági vetületeire.

1609150899

Az MH Egészségügyi Központ innovatív projekt keretében, 1 év alatt megvalósult fűtés- hűtés-kiegészítő rendszere a Róbert Károly körút alatt húzódó szennyvíz csatorna hőjét – kiegészítő energiaforrásként – hasznosítja. A beruházás a HM EI ZRt. és Honvédelmi Minisztérium együttműködésében összesen 734 millió forintból jött létre és működtetésével éves szinten mintegy 102 millió forint takarítható meg. A rendszer egyik legfontosabb előnye, hogy a hőszivattyúval kinyert energia a ma elterjedt megoldásoknál kevésbé terheli a környezetét. Ezzel a beruházással az ország egyik legnagyobb kórházának az energia függősége csökken, ugyanis a hőközpont a Honvédkórház fűtésének harminc százalékát biztosítja.

1609150899

A technológia telepítése és működtetése a következő gazdasági, környezetvédelmi, üzemeltetési előnyökkel jár:
– a szennyvíz közel állandó hőmérséklete miatt az egyik leghatékonyabb hőszivattyús hűtés-fűtési rendszer,
– hűtés-fűtés üzemmódban egyaránt működtethető,
– zárt rendszerben működik, nem keletkezik szagszennyezés a környezetben és veszélyes hulladék a helyszínen,
– gyorsan kivitelezhető a technológia,
– a technológia működésének várható élettartama legalább 18 év, de igény szerint egyes gépegységek közben is megújíthatók, lecserélhetők,
– a működést szoftveres felügyelet követi nyomon, kidolgozott a karbantartási metodika és ciklus, emellett a vezérlő komputer figyelmeztet is a teendőkre (a távfelügyelet része),
– az egyedi kialakítású fődarabok (szennyvízszűrő, hőcserélő, tárolótartályok) magyarországi gyártásúak.

ESZA