Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Főpszichológusok szakmai összevonása

2016. szeptember 26., hétfő 13:18

Hagyomány, hogy ősszel gyűlnek össze a Magyar Honvédség pszichológusai, a csapattagozat és a központi tagozat képviselői egyaránt, kiegészülve más rendvédelmi szervek szakembereivel, hogy aktuális szakmai kérdésekről egyeztessenek, hallgassanak meg előadásokat. Idén szeptemberben került megrendezésre Mályiban a Magyar Honvédség Főpszichológusi Összevonása, amely már a nyolcadik volt a sorban.

1609151172
A MH szakemberein kívül az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Intézet, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Rendőr Főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ pszichológusai is részt vettek a rendezvényen.
A teljes szakállományból néhányan hiányoztak elfoglaltságuk miatt az összevonásról, hiszen az alkalmasság-vizsgálatok és a határ menti pszichológiai biztosítás folyamatos szolgálatot követel.
Az összevonást, Andó Sándor ezredes MH Főpszichológus távollétében Molnár László András alezredes kiemelt főtiszt (ov.h.) nyitotta meg. A két nap során áttekintésre kerültek az elmúlt egy év aktualitásai, a jelenleg hatályos – a pszichológiai tevékenységet szabályozó – jogszabályok, az alkalmasság-vizsgálat aktuális kérdései. Külön előadások, diskurzusok foglalkoztak a határ menti feladatok pszichológiai biztosításának tapasztalatairól a rendőrség és a Honvédség részéről egyaránt.
A második napon egyeztetésre került az iraki misszió pszichológiai biztosításának tapasztalatai, a brüsszeli magyar külképviselet munkatársai részére nyújtott PTSD kezelés.
Ezeket követte a tűzszerész balesetek pszichológiai vonatkozásaival kapcsolatos szakmai megbeszélés.
Végül, de nem utolsó sorban csapatpszichológiai szolgálat jelene és jövője volt a téma.
A sikeres főpszichológusi összevonást Dr. Kopcsó István orvos dandártábornok, MH egészségügyi főnök zárta be, külön kiemelve a pszichológiai szolgálat fontosságát, és elismertségét.

1609151172
ESZA