Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gálaestet rendezett az MH Egészségügyi Központ

2018. április 13., péntek 9:46

Első alkalommal rendezték meg április 12-én az MH Egészségügyi Központ gálaestjét a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban. A rendezvényen adták át a „2017. év munkatársa” elismeréseket is. 

1609151570
Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg első alkalommal az MH Egészségügyi Központ (MH EK) azt az gálaestet, amelyen Kun Szabó István vezérőrnagy köszöntötte az intézmény mintegy 450 meghívott munkatárását. A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ színháztermében tartott eseményen az MH EK parancsnoka elmondta: valóban ünnepi alkalomnak tekinti a gálaestet, hiszen a nyolc telephelyen mintegy 4000 kollégát foglalkoztató intézmény soha nem pihen, így a rendezvény alkalmat ad arra, hogy kicsit kiszakadjanak a hétköznapokból. „Az orvosok, szakdolgozók, szakápolók, a gyógyító munkát segítő kollégáink állandóan a frontvonalban harcolnak, miközben a háttérben a gazdasági és pénzügyi szakemberek, a teljes adminisztráció és egy kiváló technikai személyzet dolgozik gőzerővel azon, hogy mindig a beteg érdeke valósuljon meg” – mondta Kun Szabó István, hangsúlyozva, hogy az MH EK állománya olyan magas szaktudással rendelkezik, amely értéket teremt. „Ezért is gondoltuk azt vezetőtársaimmal együtt, hogy létrehozunk egy olyan elismerést, amellyel az adott évben a kollégák által minősített legjobb munkatársakat tudjuk díjazni. Reméljük, hogy a jövőben komoly értéket fog képviselni” – mondta az MH EK parancsnoka.

1609151570

A köszöntő után átadták az elismeréseket. A tizenkét kategóriában (Az év fiatal egészségügyi szakdolgozója, Az év elhivatott egészségügyi szakdolgozója, Az év gyógyító tevékenységet támogató munkatársa, Az év betegellátó tevékenységet végző munkatársa, Az év fiatal gazdálkodási munkatársa, Az év elhivatott gazdálkodási munkatársa, Az év parancsnoki tevékenységet támogató munkatársa, Az év fiatal védelem-egészségügyi munkatársa, Az év elhivatott védelem-egészségügyi munkatársa, Az év fiatal orvosa, Az év elhivatott orvosa, Az év vezetője) kiosztott díjat az MH EK azon munkatársai vehették át, akik saját szakterületükön belül kiváló teljesítményt nyújtottak az elmúlt esztendőben. Az indokláskor elhangzott: a kategóriák összeállításának elsődleges szempontja az volt, hogy az intézményben folyó, kölcsönösen egymásra épülő tevékenységek megjelenítésével az egészségügyi és az ő munkájukat közvetlenül vagy közvetetten támogató szakemberek erőfeszítései elismerésre kerüljenek. Emellett az is meghatározó volt, hogy a szakterületükön régóta dolgozó munkatársak mellett a kiváló és áldozatos munkát végző fiatal kollégák is teret kapjanak. (Az elismerésben részesültek névsorát a csatolmányban olvashatja.)

A rendezvény a Magyar Nemzeti Táncegyüttes műsorával folytatódott, majd díszvacsorával zárult.

1609151570
Forrás: honvedelem.hu
Szerző: Révész Béla
Fotó: Rácz Tünde
ESZA