Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ÉPC-Honvédkórház új weboldala

Az ÉPC-Honvédkórház új weblapja a https://epc.euintezmeny.hu címen érhető el.

Részletek

Gyakorló kórházi cím az MH EK-nak

2017. február 21., kedd 13:35

Gyakorló kórházi címet adományozott a Semmelweis Egyetem (SE) Általános Orvostudományi Kar Kari Tanácsa a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK) részére. Az erről szóló dokumentumot február 21-én adták át az intézményben.

A Honvédkórház 2012 óta rendelkezik az „oktató kórház” titulussal, ennek továbbvitele a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Kari Tanácsa által 2016 decemberében határozatba foglalt, és február 21-én átadott gyakorló kórházi cím. A Honvédkórház a cím elnyerésével kötelezettséget vállal az orvostanhallgatók gyakorlati oktatására az egyetemi képzéshez kapcsolódóan.
A titulus odaítélésének feltétele volt, hogy az intézmény a VI. éves hallgatók tantervében meghatározott kötelező tárgyak közül legalább ötnél gyakorló osztályi címmel rendelkezzen, illetve egy szakterületen országosan kiemelkedő feladatot lásson el. Az MH EK ezt a kritériumot könnyen teljesíti, hiszen gyakorló osztályi, akkreditációs minősítése van a baleseti sebészetnek, a szülészet-nőgyógyászatnak, továbbá a gasztroenterológiai, a belgyógyászati, a sebészeti, a neurológiai, az idegsebészeti, és a pszichiátriai osztálynak. Ezeken a területeken minden feltétel adott a hallgatók szakmai gyakorlatának oktatására. Az intézmény nagy népszerűségnek örvend mind a hazai, mind a külföldi egyetemek hallgatói körében. 2016-ban 246-an töltötték itt gyakorlati idejüket, de a szám folyamatosan nő.

Szabó István vezérőrnagy, az MH EK parancsnoka elmondta: a megtisztelő cím egyben felelősséget is jelent, de az intézmény – ahogyan 2012-ben – most is minden feltételt biztosít a hallgatók gyakorlati képzéséhez. „A kórházban rejlő lehetőségek kiaknázásban óriási szerepe van a nemzetközi szinten is elismert szakembereknek, kutatóknak, akik át tudják adni tapasztalataikat, tudásukat a jövő generációnak” – mondta a parancsnok, hozzátéve: az éves szinten több, mint 1 millió járó- és 75 000 fekvőbeteg ellátása páratlan lehetőséget biztosít az orvostan hallgatók számára a gyakorlati tudás elsajátításához. A vezérőrnagy hangsúlyozta: nem titkolt céljuk, hogy az intézményben töltött gyakorlattal párhuzamosan a hallgatóknak a katonaorvosi pályát népszerűsítsék abban a reményben, hogy egyre több egyenruhás fog a közeljövőben az MH EK-ban szolgálatot ellátni.

1609151235
Dr. Hunyady László, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja az oktató kórház és a gyakorló kórház címeiben rejlő különbségekre hívta fel a figyelmet. Mint mondta, lényegi eltérés, hogy míg az előbbinél csak a SE-ről, az utóbbi esetében mind a négy orvosképző egyetemről fogadhat hallgatókat az intézmény. „Erősíteni szeretnénk a klinikai gyakorlóképzést, ennek egyik szegmense éppen a gyakorlókórházakkal kialakítandó egyre szorosabb együttműködés” – mondta a kari dékán.
Dr. Gál János, a Semmelweis Egyetem rektori biztosa köszöntőjében hangsúlyozta: a gyakorló kórházi címet egyáltalán nem könnyű megszerezni, de a Honvédkórház minden tekintetben kiérdemelte azt. „Az egyetem számára kiemelten fontos az a magas szintű tevékenység és szemléletmód, ahogyan és amivel a kórház a napi tevékenységét végzi. Nem véletlen, hogy a Semmelweis fő stratégiai partnerként tekint a Honvédkórházra” – emelte ki dr. Gál János.
Az oklevél átadása után dr. Tamás Róbert orvos ezredes, a Honvédkórház orvos igazgatója mondott pohárköszöntőt.

Forrás: honvedelem.hu
Fotó: Rácz Tünde
ESZA