Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Karriernapon vettek részt az MH Egészségügyi Központ szakemberei

2019. március 26., kedd 7:58

Mi a pálya? I. Országos Egészségügyi Karriernapot szervezett a Semmelweis Egyetem 2019. március 23-án. Az intézmény Nagyvárad téri elméleti tömbjében megrendezett egészségügyi szakmai napon a kiállítók között az MH Egészségügyi Központ szakemberei is megjelentek.

1609151816
A karriernapon szakmai előadásokon vehettek részt az egészségügyi képzésben résztvevő hallgatók, valamint megismerkedhettek a több, mint 40 egészségügyi intézmény, munkáltató által kínált álláslehetőségekkel.
1609151816
Az MH Egészségügyi Központ kiemelt figyelmet fordít arra, hogy karrierlehetőséget biztosítson az olyan fiatal egészségügyi dolgozók, szakdolgozók számára, akik az ország egyik legmagasabb szintű ellátást nyújtó intézményében szeretnének szakmai tapasztalatokat szerezni, illetve a már meglévő ismereteit bővíteni. Az Egészséges Budapest Program keretein belül a kórház jelentős fejlesztések előtt áll, amelyekkel a régió egyik legmodernebb, legújabb eszközökkel, képalkotó berendezésekkel ellátott egészségügyi központjává válik.
A fizetésen felül intézményünk munkakörtől, beosztástól függetlenül biztosít dolgozóinak szakmai továbbképzési lehetőségeket, SZÉP-kártya juttatást, üdülési, rekreációs, valamint külföldi, katonai missziós lehetőségeket.

Az aktuális álláslehetőségekről a központi elérhetőségeinken kérhetőek további információk.

1609151817
ESZA