Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katona, szertartásvezető és festő egy személyben

Szerző: MH Egészségügyi Központ | Fotó: Szabó Andrea, Stark András |  2021. november 24., szerda 11:25

2021. november 19-én nyílt meg a Kultúra Háza kiállító termében „Színek, tájak, érzések" címmel Starkné Nagy Jusztina főtörzsőrmester, a Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézet munkatársa, okleveles szociális munkás és szociálgerontológus festménykiállítása. Jusztinát egészen új oldaláról ismerhetjük meg a katonai és a korábban bemutatott szertartásvezetői mivolta mellett.

Kolléganőnk első önálló kiállítása éppen 20 évvel ezelőtt nyílt meg Balatonkenesén, a könyvtárban. A rajz, a festészet és a vers iránti szeretete már gyermekkorában kezdődött. Annyira „belebonyolódott” e hármasságba, hogy több egyéni és csoportos kiállításon vett részt az elmúlt két évtizedben. Jusztina a festészetet soha nem tanulta, autodidakta módon, képzettség nélkül, szenvedéllyel kezdett festeni. Mély érzései tükröződnek a képeiben.
1
A kiállítást Tóth-Renczes Katalin rendezvényszervező nyitotta meg. Az est folyamán köszönetet mondott Jurcsó János, Balatonkenese polgármestere is. Fellépett a Pepita77 tánczenekar: Tasner Nikolett énekes, Szőllösi Zoltán Gábor billentyűs és Veres István gitáros, akik zenéjükkel fantasztikus hangulatot varázsoltak ezen a szép estén.
 
A kiállítás 2022. január végéig tekinthető meg a Balatonkenesei Kultúra Házában, ahova Jusztina várja szeretettel a kedves érdeklődőket!
 
Fotók: Szabó Andrea, Stark András
ESZA