Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zsebultrahang

Szerző: MH Egészségügyi Központ |  2010. október 25., hétfő 14:37

Okóber 20-án ünnepélyes keretek között a honvéd egészségügy mindkét nagy eleme (HEK és Honvédkórház-ÁEK) a világ egyik legkorszerűbb zsebben hordható ultrahang készülékével gazdagodott. „Fontos elkötelezettségünk, hogy közvetlenül segítsünk a Magyar Honvédségnek… a Honvéd Egészségügyi Központtal és az Állami Egészségügyi Központtal történő együttműködés pedig azt biztosítja számunkra, hogy a tapasztalatok, visszajelzések alapján mi is továbbfejleszthetjük eszközeinket.” – mondta Dr. Ascsillán Endre, a GE Egészségügyi Ágazat Közép-Kelet-európai stratégiai és kormányzati kapcsolatok igazgatója.

A GE Healthcare kölcsönhasználatra átadott – egy mobiltelefonnál alig nagyobb – gépekkel szerzett klinikai tapasztalat eredménye az lesz, hogy a további fejlesztéseknél figyelembe veszik a katona egészségügy szakemberei által megfigyelt hadműveleti területi és nagyforgalmú kórházi tapasztalatokat. A Vscan készülék segítségével a súlyos – adott esetben nehezen mozdítható vagy mozdíthatatlan – betegek ellátása során rendelkezésre áll a helyszíni ultrahang diagnosztika, amely mellkasi-, hasi sérülések és betegségek gyanúja esetén nélkülözhetetlen információval szolgálnak. A méretében lenyűgözően kicsi, ám képességeiben felülmúlhatatlan eszköz lehetőséget nyújt a szív és a nagy erek helyszíni vizsgálatára is. Dr. Németh András orvos dandártábornok megbízott egészségügyi csoportfőnök és Dr. Bazsó Péter a Honvédkórház orvosigazgatója megköszönték, hogy hozzájuthattak ezeknek az egyedülálló készülékek használatához. Már ez ünnepi alkalommal is érdekes és sok ötletet tartalmazó közös gondolkodást elindító felvetés hangzott el a gyártók és a felhasználók között. A védelmi tárca vezetése nevében Dr. Varga Andrea, a HM főtanácsosa mondott köszönetet az értékes eszközökért.

Fotó: Pál István

ESZA