Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koraszülöttek Világnapja az MH Egészségügyi Központban

2018. november 18., vasárnap 14:28

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK) Perinatális Intenzív Centrumában a Koraszülöttek Világnapját ünnepelték november 17-én, amelyet idén immár 10 alkalommal tartottak meg világszerte.

1609151720
Magyarországon minden 10. gyermek koraszülöttként jön világra. Az MH EK Honvédkórház Perinatális Intenzív Centrumában (PIC) évente 220 babát ápolnak és gyógyítanak, akik közül hetvenen még a 1,5 kg-os születési súlyt sem érik el. Kiemelkedőek a centrum statisztikai mutatói, halálozási és megbetegedési arányszámainak alapján az ország legjobb PIC-ei közé tartozik.

Az osztály dolgozói igazi ünnepi hangulatot varázsoltak a PIC-be visszatérő koraszülötteknek és családjuknak. Több mint 100 PICi hős volt jelen az eseményen. Volt arcfestés, lufihajtogatás, csillámtetoválás és henna, mégis talán a miniPIC aratta a legnagyobb sikert, ahol a kicsi orvosok “eljátszhatták” a koraszülött ellátást.

1609151720
Dr. Muzsay Ildikó orvos ezredes, a Honvédkórház megbízott orvosigazgatója, és Deli Mária alezredes az intézmény ápolási igazgatója is meghívást kapott a rendezvényre, akik üdvözölték, hogy e jeles nap alkalmából ilyen sokan összegyűltek és együtt ünnepeltek.

Fotó: dr. Sztahovits Petra

ESZA