Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ÉPC-Honvédkórház új weboldala

Az ÉPC-Honvédkórház új weblapja a https://epc.euintezmeny.hu címen érhető el.

Részletek

Megemlékezés a Vese Világnapja alkalmából

2019. március 22., péntek 10:26

A Nemzetközi Nephrológiai Társaság (ISN) és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége (IFKF) magyar kezdeményezésre 2006-ban minden év márciusának második csütörtökét a Vese Világnapjának nyilvánította. Az MH Egészségügyi Központ az első alkalommal csatlakozott a felhíváshoz, így 2019. március 14-én betegek, egészségügyi dolgozók, barátok, családtagok, érdeklődők részvételével került megrendezésre a világnap alkalmából megtartott megemlékezés.

1609151808
Ezen nemzetközi összefogás célja a megelőzés és a szűrés fontosságának hangsúlyozása, annak érdekében, hogy már a veseelégtelenség első jeleire az érintettek szakszerű ellátásban részesülhessenek, megelőzhessék vagy lassíthassák a súlyos, vesepótló kezelést igénylő veseelégtelenség kialakulását. Egyben célja felhívni a figyelmet a vesebetegségre, a különböző stádiumú vesebetegséggel vagy vesepótló kezeléssel élőkre, az ő problémáikra.

A világnap jelentőségét kiemeli, hogy nagy nemzetközi felmérések alapján világszerte minden 10. ember valamilyen vesebetegségben szenved. A Magyarországon előforduló kb. 6000 dialízis kezelésre szoruló vesebeteg csak a jéghegy csúcsát képezi, pontos hazai adatok nem állnak rendelkezésre a vesebetegek valódi számát illetően, de mindenképpen 500 000 felettinek becsülhető.

1609151808
A Vese Világnap szervezői az idei évben elsősorban arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy kellő odafigyeléssel és megfelelő életmóddal elérhető, hogy mindenki, mindenhol egészséges vesékkel élhessen.

Dr. Muzsay Ildikó orvos ezredes, megbízott orvosigazgató és Deli Mária alezredes ápolási igazgató köszöntőjét és megnyitóját követően a Nemzeti Vese Program képviseletében Böcskei Virág program manager szólt a program célkitűzéseiről, az eddigi sikereiről és jövőbeni feladatairól. Dobosné Tóth Eszter dietetikus rövid áttekintést adott a vesebetegek diétájának sarkalatos pontjairól, felhívta a figyelmet a diéta nehézségeire és fontosságára, a rendezvény szervezőjeként Bátor Bálintné rövid előadásában „8 aranyszabályba” tömörítve kiemelte az utasítások betartásának és életmódváltásnak jelentőségét a vesebetegség megelőzésében.

1609151808
A megemlékezés második felében Mike Andrea dialízis vezetőápoló vesepótló kezelésekről szóló rövid szakmai összefoglalója után, a betegek beszámolóikon és élményeiken keresztül nyerhettünk bepillantást a vesepótló kezelések különböző típusaiba, a választás és kezelés nehézségeibe, előnyeibe. A dialízis kezelések mellett az Újraszervezés Alapítvány nevében Hollós Kata beszélt az élő donoros transzplantációról, összevetve a beszélgetésben részvevő transzplantáción átesett betegek élményeivel. A RenBike program ötletgazdájaként, korábban 8 éven át dializált, egy éve sikeres vese transzplantációs átesett beteg, Pingitzer Károly tolmácsolásában kiemelt hangsúlyt kapott az egészség megőrzésében és visszaállításában a rendszeres testmozgás.

1609151808
Szintén ennek szerepére és a vesebetegséggel való együttélésre hívja fel a figyelmet az országos RenBike kerékpártúra. A több vesebeteg és részvtevő szemléletét megfordító, betegtalálkozóval egybekötött túrát immár 7. alkalommal szervezi meg az MH Egészségügyi Központ III. Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa, Dr. Schneider Károly. Az MH Egészségügyi Központ, valamint szponzorok által támogatott sportprogram lehetőséget biztosít a vesebetegek széles körének – Debrecentől-Szombathelyig – arra, hogy szervezett és biztonságos körülmények között, ingyenesen tudjanak részt venni májusban a Velencei Tó megkerülésén, június végén a 4 napos hétvégi túra során a Balaton kerülésén.

1609151809
ESZA