Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ÉPC-Honvédkórház új weboldala

Az ÉPC-Honvédkórház új weblapja a https://epc.euintezmeny.hu címen érhető el.

Részletek

MH főpszichológusi összevonás Bujákon

2017. szeptember 21., csütörtök 7:36

Kilencedik alkalommal került megrendezésre 2017. szeptember 18-19.-én, új helyszínen, a Magyar Honvédség pszichológus szakembereit érintő, az MH Egészségügyi Központ főszakorvosi rendjébe illeszkedő MH főpszichológusi összevonás.

1609151386
A rendezvényen az MH szakemberein túl, hagyományosan, a rendvédelmi szervek pszichológusai is képviseltették magukat. Az összevonás fő célja az volt, hogy összefoglalja és értékelje a megelőző időszak elvégzett feladatait, és meghatározza az elkövetkezendő időszak prioritásait. A kétnapos rendezvényen helyet kaptak tematikus előadások, és csapatépítő tréning egyaránt.
1609151386
Dr. Kopcsó István orvos dandártábornok, az MH egészségügyi főnöke megnyitójában beszélt a honvédségben végzett pszichológiai tevékenység fontosságáról, valamint az MH EK előtt álló, és a szervezeti változás következtében megjelenő védelem-egészségügyi feladatokról. Ezt követően, Zentai László ezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnoka, a parancsnok szemszögéből osztotta meg tapasztalatait. Rendhagyó előadás volt Kótai Róbert százados, katolikus tábori lelkész előadása is, aki a Tábori Lelkészi Szolgálat és a pszichológiai szolgálat együttműködéséről fejtette ki gondolatait. A blokk zárásaként Andó Sándor ezredes osztályvezető (MH főpszichológus) értékelte az elmúlt időszakot.
Az ebédet követően az MH EK Pszichológiai Osztály Szervezetlélektani Alosztály állománya vezetésével csapatépítő tréningen vettek részt a megjelentek, akik igen sikeresnek értékelték a programot.
Második napon az elméleté volt a főszerep. Előadások hangzott el, többek között Molnár László alezredestől a „Közös Akarat – I” feladat tapasztalatairól, és a missziók pszichológiai biztosításáról, Markolt Norbert őrnagy és Irha Edina hadnagy előadásában. Dr. Sótér Andrea alezredes pedig az MH-ban futó egészségfejlesztési programokat mutatta be, és az azokhoz kapcsolódó tapasztalatokat osztotta meg a rendezvény résztvevőivel.
1609151386
1609151386
ESZA