Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tábor Kihelyezési Hét Győrben

Szerző: MH Egészségügyi Központ | Fotó: MH Egészségügyi Központ |  2023. június 1., csütörtök 8:37

Az MH Egészségügyi Központ szakállománya Tábori Kihelyezési Hét (TKH) keretében hajtott végre közös gyakorlatot az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred állományával Győrben, május 21-27. között.

A győri alakulat egészségügyi központjánál szolgáló katonáink a raj hevenyészett támadása, valamint az ellenőrző-áteresztő pont működtetése során egészségügyi incidensekre is reagáltak, ahol a sérülteket a helyszín biztosítása mellett harctéri életmentő katonák segítségével látták el.

A gyakorlat során az Egészségfejlesztési Osztály egészségügyi szakállománya realisztikus körülmények között olyan haderővédelmi feladatokat látott el, melyek a hadrafoghatóságot és teljesítőképességet befolyásoló tényezők komplex vizsgálatára fókuszáltak a TKH végrehajtó állománya körében.

A „Célkeresztben a munkafáradtság” elnevezésű kutatás a katonai kiképzésekkel együtt járó fizikai, mentális és emocionális terhelés következtében kialakuló teljesítménycsökkenés, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó szubjektív fáradtságérzet, illetve a fáradtság okozta fiziológiai paraméterek monitorozására fókuszált.

A vizsgálat mellett az Egészségmegőrző Prémium program keretében vérnyomás mérés, vércukor-, PSA-, triglicerid- és koleszterinszint meghatározása történt az állomány számára.

Az egészségügyi haderővédelem kiemelt célja a harcképesség megőrzése úgy, hogy a harcoló katona egészséges, hadrafogható és alkalmazható legyen, képessége maximumát elérve meghatározott időben és helyszínen.

ESZA