Továbbképzésen a gazdasági szakemberek
2016. június 1., szerda 7:40Továbbképzést tartott a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Gazdasági Igazgatósága a bujáki Továbbzési, Oktatási és Rekreációs Központban 2016. május 26-27-én.

Nikliné Gáldonyi Edina, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Gazdasági Igazgatója által megnyitott 2016. évi továbbképzés célja az Intézmény gazdasági helyzetének és az ebből adódó új – nem csak gazdasági – kérdések ismertetése mellett a tárgyév első felében elért, vagy elérni kívánt célok meghatározása volt.
Az előadás sorozatot Pete István hadnagy kezdte a 2015. évi CXLIII. törvény, valamint az Intézmény belső – közbeszerzési eljárásrenddel összefüggő – szabályzója által támasztott új követelményekkel és azok megvalósíthatóságával.
Ezt követően az Operatív Belső Kontroll Rendszer jogszabályi hátteréből levezetett gyakorlati végrehajtásaira mutatott rá Mikó Tibor.
A nap hátralévő részében a résztvevők Mayer Gábor őrnagy előadásából megismerhették a híradó és informatikai – különös tekintettel a távközlési eszközökre vonatkozó – szolgáltatásokat, az azzal kapcsolatosan megvalósított, valamint megvalósításra váró feladatokat.
Fata Dániel ismertette a szolgáltatásfejlesztési osztály pillanatnyi feladatait, kiemelt hangsúlyt helyezve a folyamatban lévő fejlesztésekre.
Az anyagigénylés és ellátás során tapasztalt problémák felvetése Kasza Dániel részéről történt meg, mely alapján több pozitívnak értékelt megoldási javaslatot is szemléltetett, ám előadása azzal a megállapítással zárult, hogy az Intézmény más ágazatainak észrevételei és együttműködései szükségesek azok megvalósítására.

A továbbképzés záróakkordjaként Molnárné Boros Anikó alezredes tartott előadást az Intézmény pénzügyi-stratégiai kérdéseiről, valamint azok megoldásáról, továbbá az SAP rendszerre történt átállás során szerzett tapasztalatokról. A kétnapos rendezvény alkalmával gyakorlati feladatként jelentkezett az első nap végén a gazdaságosság szem előtt tartása melletti étkeztetés és egyéb ellátás aktuális kérdései, valamint azokra történő megoldási javaslatok elemzését, kiértékelését követő alacsonyabb létszámmal történő megvalósítása.

Fotó: Varga Lajos alezredes MH EK GIG
