Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ÉPC-Honvédkórház új weboldala

Az ÉPC-Honvédkórház új weblapja a https://epc.euintezmeny.hu címen érhető el.

Részletek

Vezető szervek éves értékelése és feladatszabása

2015. március 9., hétfő 10:26

Az MH EK parancsnoka által február hónapban levezetett, központ szintű értekezlethez kapcsolódóan Dr. Sticz László ezredes az MH Egészségügyi Központ törzsfőnöke a Vezető szervek tekintetében tartotta meg a 2014. évre vonatkozó értékelését és szabott feladatot a 2015. évre vonatkozóan 2015. 03. 04-én.

A parancsnok éves értékelését és feladatszabását követően, az ott elhangzottaknak megfelelően, azokat lebontva a szervezeti elemek és közvetlen végrehajtók szintjére, az MH EK törzsfőnöke a vezető szervek számára ismertette a rájuk vonatkozó elvárásokat és irányelveket.
1609150949
Dr. Sticz László ezredes, a tavalyi évhez kapcsolódóan, a Honvéd Vezérkar főnöki szempontok alapján végrehajtott fő feladatok összegzésével és az MH Egészségügyi Központ elért eredményeinek bemutatásával nyitotta meg az állománygyűlés szakmai részét. Ezt követően került sor a szervezeti elemek, már 2014-ben befejezett, illetve jelenleg is folyamatban lévő feladatainak részletes értékelésére.
1609150949
A rendezvény zárásaként meghatározta a 2015-ben várható feladatokat és az azok végrehajtásához követendő szempontokat a szakterületek vonatkozásában, majd az állománygyűlés záró akkordjaként megköszönte az érintettek intézményünk érdekében végzett áldozatos munkáját.


ESZA