Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A járványok évszázadát éljük – a Magyar Katonai- Katasztrófaorvostani Társaság XXIII. Tudományos konferenciája a Terrorelhárítási Központban

Szerző: mh ek | Fotó: TEK |  2021. szeptember 27., hétfő 11:33

A Magyar Katonai- Katasztrófaorvostani Társaság (MKKOT) XXIII. Tudományos konferenciája a Magyar Hadtudományi Társasággal közös szervezésben 2021. szeptember 22-én került megrendezésre a Terrorelhárítási Központban.

MKKOT_20210922_1_1200

A konferencia a koronavírus pandémia okozta kihívásra adott válaszokat összegezte.
A konferenciát a MKKOT elnöke, Dr. Kopcsó István vezérőrnagy nyitotta meg, majd Hajdu János altábornagy, a TEK főigazgatója köszöntötte a közel 150 fős konferenciát, ahol a katonaegészségügyben dolgozókon kívül a fővárosi egészségügyi intézmények vezetői is képviseltették magukat.

MKKOT_20210922_2_1200

A délelőtti szekciót Prof. Dr. Szenes Zoltán nyá. vezérezredes, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke és Prof. Dr. Wikonkál Norbert Miklós MTA doktor, a MH EK Honvédkórház főigazgatója moderálták üléselnökként, mely a járványügyi veszélyhelyzet katona,- és rendvédelem egészségügyi vonatkozásait mutatták be hazai és nemzetközi szinten az MH Egészségügyi Központ, a Terrorelhárítási Központ, valamint a NATO Katonaegészségügyi Központ előadói által. 
A szekciót Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa nyitotta és Prof. Dr. Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetemen működő Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai kutatócsoportjának vezetője akadémiai szintű előadásában összegezte a Magyarországon folyó koronavírus kutatások eddigi eredményeit. 
A szekciót a TEK osztályvezető főorvosa, Dr. Faggyas Attila ezredes előadása zárta a surveillance rendszerük bemutatásával, majd ebéd után a taktikai medicina gyakorlatát kültéri, látványos bemutatóban láthatták a konferencia résztvevői.

MKKOT_20210922_10_1200

A délutáni szekció Prof. Dr. Gál János egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem AITK klinika igazgató, ÁOK Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem Orvostan Tanszéki Csoport, tanszékcsoportvezetője és Dr. Mártai István, Országos szakfelügyelő főorvos oxyológia-sürgősségi orvostan, toxikológia, honvéd-, rendvédelem-, katasztrófaorvostan, a Terrorelhárítási Központ, Személyvédelmi Igazgatóság, osztályvezetője üléselnökletével a koronavírus fertőzés klinikai vonatkozásait összegezték infektológiai, kardiológiai és intenzív ellátási aspektusokból.
Az elnöki zárszóban Dr. Kopcsó István vezérőrnagy kiemelte, hogy a koronavírus járvány okozta állandó készenlét és az ezt követő készültségi állapot életünk megkerülhetetlen részévé vált, az új szlogen ahogyan Jakab Professzor megfogalmazta „Tarts szárazon a puskaport, és magasan az ellenanyagszintet”.

MKKOT_20210922_12_1200
ESZA