Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oltásokkal kapcsolatos intézkedések, járványügyi összefoglaló IV.

Szerző: MH Egészségügyi Központ |  2021. február 10., szerda 11:18

A koronavírus-elleni védőoltásokra való felkészülés első állomásaként 2020. december 10-én kijelölték intézményünket is.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által meghatározottak szerint megkezdtük az oltópontok személyi- és technikai feltételeinek felmérését, majd megteremtését.
 
Az oltások felvétele önkéntes alapú, regisztrációhoz kötött.
 
A Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály dolgozói közül nagyságrendileg 20-an, akik korábban jelentkeztek, megkapták a Pfizer cég vakcináját december 27-én.
 
Az MH Egészségügyi Központban december 30-án kezdtük meg az oltások beadását, első körben a frontvonalban dolgozó intenzíves, sürgősségis, valamint COVID-osztályos orvosok és szakdolgozók részére.
 
A kezdetben 6 oltópontot további 8-cal bővítettük, így ma már 14 rendelőben tudjuk végezni szakembereinkkel az oltások beadását. További bővítések előkészítése folyamatban van.
 
Az NNK által meghatározott oltópontok számával kijelöltük az oltópontok helyét, felkészültünk a tömeges oltásokra.
 
Az MH EK megújult honlapján január 25-én megkezdődött az egészségügyi és az egészségügyben dolgozók oltási regisztrációja.
 
Az NNK által meghatározott létszámban (összesen 675 fő) 2021. február 04-06. között befejeztük a veszélyeztetett, 80 év feletti korosztály első körös oltását. A járóbeteg rendelőkben kialakított helyszíneken gyorsan és biztonságosan végezzük az előzetes regisztrációval bejelentkezett, idős állampolgárok védőoltásának beadását.
Címkék
ESZA