Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ÉPC-Honvédkórház új weboldala

Az ÉPC-Honvédkórház új weblapja a https://epc.euintezmeny.hu címen érhető el.

Részletek

Páratlan közös élmény

Szerző: Snoj Péter | Fotó: Snoj Péter |  2022. június 17., péntek 12:05

Mintegy 120 középiskolás fiatal kapott különleges lehetőséget a Magyar Honvédség Parancsnoksága és az MH Egészségügyi Központ jóvoltából június 14-én, kedden. A tanév végi osztálykirándulásnak is beillő szakmai, kulturális és tehetséggondozó program keretében a diákok előbb a Honvédkórház működésének rejtelmeibe nyerhettek betekintést, majd egy igazán rendhagyó tárlatvezetésen vehettek részt a Magyar Nemzeti Múzeumban.

_SNJ5624

Négy köznevelési intézmény összesen 119 tanulója érkezett Budapestre. A Honvéd Kadét Programban részt vevő iskolák közösen keresték fel a Magyar Honvédség Parancsnoksága Társadalmi Kapcsolatok és Életpálya Fejlesztési Főnökséget azzal a kéréssel, hogy a szervezet segítse egy kulturális program megvalósítását a fiatalok részére. A Magyar Honvédségben természetesen azonnal partnerre leltek, ennek köszönhetően június 14-én három – formaruhát viselő diákkal teli - autóbusz gördülhetett be az MH Egészségügyi Központ udvarára

A Honvéd Kadét Program szakmai, kulturális és tehetséggondozó napja ugyanis itt, a Róbert Károly körúti létesítményben kezdődött, ahol a tanulók a Honvédkórház működésének számtalan érdekességét megismerhették. A különböző állomásokon - amiket a csoportok egymást követve kerestek fel – részletes és rendkívül informatív előadásokat hallgathattak meg, így rálátva például az egészségügyi létesítmény alapfeladataira, képességeire és a Magyar Honvédségben betöltött szerepére. A diákok véleménye szerint két helyszínt is megillet a „Kirándulás legizgalmasabb pontja” kitüntető cím. Az egyik a kórház alagsorában található, már-már sc-fi filmekbe illő robotizált mélygarázs, ahol első pillantásra látszólag teljesen véletlenszerűen érkeznek töltésre és távoznak rakományokkal olyan szállítógépezetek, amelyek valóban teljesen automatizáltan, emberi beavatkozás nélkül végzik feladataikat. Ezek a „pilóta nélküli folyosójárók” szállítják - többek között - a tiszta és szennyes ágyneműket, a hulladéktárolókat és nem utolsó sorban ezekkel a járművekkel biztosított a Honvédkórház betegeinek ellátása is, hiszen a különböző ételeket is ezek az eszközök hozzák-viszik. A szakmai előadás során természetesen hamar kiderült, hogy minden centiméter, amit a robotok megtesznek, előre programozott, ellenőrzött folyamatok részét képezik, s bár van állandó felügyelet, a gépek többsége már 15 év óta megbízhatóan, kis túlzással önállóan teszi a dolgát.

_SNJ5307

A másik különlegességnek a kórház heliportját, vagyis a helikopter-leszállóhelyet kiáltották ki a tanulók. Ez persze nem is csoda: az épületegyüttes legmagasabb pontján elhelyezkedő zónára kisétálni önmagában is szokatlan érzést nyújtott, ám a kezdeti tériszonyt legyőzve valósággal rabul ejtett mindenkit Budapestnek – és a jó időjárásnak köszönhetően egészen Vác térségének – ezen izgalmas perspektívája.

_SNJ5435

A különböző iskolák kadétjainak szerzett közös élmény biztosításán túl a program fontos, kiemelt célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az MH Egészségügyi Központ feladataira, működésére, illetve, hogy a mostanihoz hasonló programokkal inspirálják a diákokat a katonai életpályára, megismertetve velük a honvédelem ügyének fontosságát.

A páratlan közös élmény a Magyar Nemzeti Múzeumban ért véget a Biri településen működő Dankó Pista Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium; a nyíregyházi vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium, a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum és a Kiskunhalasi SZC Dékáni Árpád Technikum tanulói számára.

_SNJ5580

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra, illetve a korszak nagy alakjaira koncentráló termek, valamint a bennük rejlő tárgyak megismerése azonban nem csak a különböző információs táblák szövegeire voltak bízva, hiszen a jól felkészült, szakmai tárlatvezetők mellett a Madách Színház színművészei is izgalmas adalékokkal színesítették a tájékoztatókat. Ekanem Bálint, Sánta László, Posta Victor és Borbély Richárd színművészek fellépésének apropója volt, hogy a közelmúltban mutatták be a forradalom- és szabadságharc eseményeiről szóló „A tizenötödik” című musicalt.

Címkék
ESZA