Példaértékű együttműködés
Szerző: Tordai Kamilla | Fotó: honvedelem.hu |  2025. szeptember 23., kedd 14:45Az összehangolt védelmi és biztonsági központi gyakorlat keretében a Magyar Honvédség és a társszervek összetett, közös fellépését megmutató, látványos mozzanattal folytatódott az Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat harmadik hete, most éppen Kisvárda mellett.
A szimuláció során egy katonai konvoj élén haladó jármű összeütközött egy autóbusszal, amely ennek következtében felborult és kigyulladt. A hirtelen megállást követő további ütközések során több személy megsérült, a szimulált helyzetet pedig tovább súlyosbította, hogy a konvoj végén haladó tartálykocsi üzemanyag szállítmánya kiömlött az úttestre, valamint a közeli csatornába is.
Az ország észak-keleti régiójában található helyszínen nem csak a társszervezetek összehangolt fellépését szemléltették valósághű körülmények között, de egyúttal tesztelték a gyors reagálást, technikai tudást és stratégiai szintű együttműködést igénylő helyzetek kezelésének mechanizmusait.
A szimulált balesetet követő első mozzanatként az MH Egészségügyi Központ egészségügyi katonái elkezdték a betegek triázsolását, majd kijelölték a könnyű sérültek ellátására szolgáló helyet. Az ő ellátásukat a harctéri elsősegélynyújtó képzéssel rendelkező katonák végezték, így az egészségügyi állomány a súlyos és életveszélyes sérüléseket „szenvedettek” ellátására fókuszálhattak. A speciális helyzet minden érintett szakterületet megmozgatott, hiszen a gyakorlat forgatókönyve szerinti az imitált baleset azonnali környezeti és közbiztonsági kockázatot teremtett. Az Országos Mentőszolgálat megérkezése után a mentők átvették a sérülteket, miközben a Belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakemberei elkezdték a kigyulladt gépjármű oltását és a sérültek kimenekítését a roncsok közül. Mindeközben a Rendőrség biztosította a területet, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakemberei pedig a környezeti károkat hárították el.
A rendszerváltás óta legnagyobb és legösszetettebb gyakorlat bemutatóján lehetőség nyílt a 2024-ben felajánlott EUFOR ALTHEA misszió keretében biztosított helikopteres légi egészségügyi kiürítési (AIR MEDEVAC – Air Medical Evacuation) képesség szemléltetésére is. A „sérült” beteget csörlő alkalmazásával emelték be az egészségügyi kiürítésre felkészített és berendezett H145M helikopter fedélzetére.
A mozzanat zárásaként a feladatvégrehajtást értékelték a résztvevő szervezetek vezetői. Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese értékelésében elmondta, hogy a Magyar Honvédség egyik célja az volt, hogy olyan országvédelmi feladatokra is felkészüljön, amely a társ- és további szervezetek bevonását igényli. Kiemelte, hogy ehhez elengedhetetlen, hogy a katonák készen álljanak arra, hogy a katasztrófavédőkkel, a rendőrökkel, és más szervezetekkel is képesek legyenek a lehető leggördülékenyebben együttműködni. Hozzátette, a gyakorlat ezen mozzanata azért is kiemelt jelentőségű, mert lehetőséget biztosít arra, hogy a társszervezetek együtt, egyszerre gyakorolhassák szimulált környezetben az összehangolt végrehajtást.
Ez a bemutató nem csupán a társszervezetek magas szakmai hozzáértését mutatta meg, hanem azt is, hogy a fegyveres erő, a katonák felkészültsége elengedhetetlen az ország védelméhez, ugyanakkor Magyarország biztonságát csak a Magyar Honvédség és a civil közigazgatás szoros, szakmai együttműködése tudja garantálni.






















































