Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

SIASTOK 2023

Szerző: MH Egészségügyi Központ | Fotó: MH Egészségügyi Központ |  2023. április 18., kedd 7:20

2023. április 12-15. között rendezték meg a Sürgősségi, Intenzív terápiás, Aneszteziológiai Szakterületek és Társszakmák országos konferenciáját Budapesten, immár 14. alkalommal.

A konferencián az MH EK képviseletében Dr. Fejes Zsolt Dezső orvos ezredes, az MH EK parancsnoka, Dr. Zsíros Éva orvos őrnagy, az MH EK parancsnokhelyettese, valamint Dr. Péter Ádám orvos alezredes, osztályvezető főorvos helyettes vett részt.

Péter főorvos úr előadásában bemutatta a Magyar Honvédség egészségügyi szolgálatát, ismertette a katonaorvosi pálya különlegességeit és kihívásait, valamint felvázolta azokat a fejlesztési irányokat, amelyek pozitívan befolyásolhatják a fiatal orvoskollégák katonai pálya iránti érdeklődését. A szekció előadásokat követően a résztvevők kerekasztal megbeszélésen egyeztettek a képzési, ellátási és szervezési feladatok aktuális kihívásairól.

 

Siastok2023 (2 of 5)

A konferencia második napján az érdeklődők Role 2 képességünk működését a helyszínen felállított sokktalanító konténerben tekinthették meg, ahol a Semmelweis Szimulációs Központ instruktorainak közreműködésével, Dr. Orosz Ferenc alezredes vezetésével a sérült/betegellátás harctéri körülmények közötti folyamata kerül demonstrálásra és begyakorlásra. A Szimulációs Központ és az MH EK közötti együttműködés részeként a jövőben további felkészítési programok is megvalósulhatnak a katonaorvosi, rendőrorvosi és katasztrófaorvosi ellátási feladatokra.   

 

20230414-Siastok2023 (2)

A bemutatót megtekintette Hajdu János rendőr altábornagy, a TEK főigazgatója és prof. dr. Gál János, a SIASTOK 2023 szervező bizottságának elnöke, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója, a Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem Orvostan Tanszéki Csoport vezetője.

ESZA