Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyitólap - 26. oldal

20211126_070908_1200

Advent első gyertyája

Advent a várakozás és a készülődés időszaka, ami a karácsony előtti négy hétben folyamatosan jelen van életünkben. Ennek alkalmából, a november 26-i adventi misénken meggyújtottuk az első gyertyát.

Clipboard02

"Gyakorló Osztály" címek 8 osztálynak, 4 tanévre

2021. november 25- én ünnepélyes keretek között került sor a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Gyakorló Osztály címet tanúsító oklevelek átadására.

1

Katona, szertartásvezető és festő egy személyben

2021. november 19-én nyílt meg a Kultúra Háza kiállító termében „Színek, tájak, érzések" címmel Starkné Nagy Jusztina főtörzsőrmester, a Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézet munkatársa, okleveles szociális munkás és szociálgerontológus festménykiállítása. Jusztinát egészen új oldaláról ismerhetjük meg a katonai és a korábban bemutatott szertartásvezetői mivolta mellett.

IMG_0982

Koraszülöttek Világnapja az MH EK PIC részlegén

A vírushelyzet miatt ugyan visszafogottabban, de idén is megünnepelték a Koraszülöttek Világnapját 2021. november 17-én az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház PIC részlegén.

IMG_0963_jav

Jelentős eszközbeszerzés az MH Egészségügyi Központban

Új, modern genetikai ultrahang készülékkel bővült a Szülészet-nőgyógyászati Osztály eszközparkja. A Podmaniczky utcai telephelyen beüzemelt berendezés mellett további három darab ultrahang beszerzése is megtörtént.

KRO_1360

Multidiszciplináris előadást tartottak a Podmaniczky utcai telephely dolgozói

2021. november 4-6. között tartották a Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 30. Jubileumi kongresszusát, amelynek sikerességéhez az MH Egészségügyi Központ szakemberei is aktív jelenlétükkel, szakmai tudásukkal hozzájárultak.

GYAGA2021_259_8427

Gyakorlati Gasztroenterológia Konferencián az MH Egészségügyi Központ szakemberei

A Gyakorlati Gasztroenterológia Konferencia (GYAGA) és a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos szekciójának a Vándorgyűlése került megrendezésre 2021. október 8-9-én Budapesten, ahol az MH Egészségügyi Központ dolgozói jelentős létszámban képviseltették az intézményt.

IMG_5569

Újabb közös futáson az MH EK állománya

2021. október 28-án, a havi rendszerességgel megrendezésre kerülő egységösszetartó futáson vettek részt az intézmény katonái. A távot a székhelyen dolgozók, az Egészségügyi Felkészítő és Továbbképző Intézet valamint a Logisztikai és Gazdálkodási Osztály kollégái is teljesítették.

received_697458841654820_jav

Riport: Szabó Ádám hadnagy

Szabó Ádám hadnagy immár két éve szolgál a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Egészségügyi Felkészítő és Továbbképző Intézetében, mint egészségügyi tiszt. Végzettségét tekintve mentőtiszt, a honvédségi egységének pedig a fő feladata, hogy különböző egészségügyi kiképzéseket tartsanak a honvédségben szolgáló katonáknak.

IMG_7812_jav

Féléves felmérés az MH Egészségügyi Központnál

2021. október 25-26-án, féléves kötelező lövészettel egybekötött menetgyakorlaton vett részt a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ állománya. A feladatok között végrehajtották a gépkarabély és pisztolylövészetet, majd ezt követően az esemény zárásaként a résztvevő állomány a környező erdős terepen teljesítette a menetgyakorlatot.

Legfrissebb hírek
    Alapítvány
    MHEK (1)
    ESZA