Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szováthy Kinga

EFOP_projektzaro_rendezveny_social_20231009_08

Egyszerre a védelem-egészségügy és a civil lakosság szolgálatában

Nemzeti és szövetségesi szinten is kiemelkedő jelentőségű egészségügyi képességfejlesztés és -bővítés valósult meg az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) projekt keretében az MH Egészségügyi Központban. A 2021-ben indított „Rugalmas egészségügyi reagálóképesség labor hátterének fejlesztése” elnevezésű, 2,5 milliárd forintos európai uniós, labordiagnosztikai eszközök és mobillaboratóriumi konténerek beszerzését-telepítését célzó beruházás záróünnepségét október 9-én, hétfőn tartották.

x642464d93b660398766759.jpg.pagespeed.ic.tCRPygDuiQ

„Új egészségügyi központot építünk!”

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként gyökeres átalakulás zajlik a katona-egészségügy területén. Dr. Fejes Zsolt Dezső orvos ezredes, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke honlapunknak adott interjújában elmondta: az egész szakállomány számára komoly feladatot jelent a központ átalakítása, az új képességek fejlesztése, valamint az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház gyógyító tevékenységének támogatása.

MH_EK_parancsnoki_atadas-atvetel_20230201_07 copy

Új parancsnok az MH Egészségügyi Központ élén

„Az MH Egészségügyi Központ a hadsereg része marad, ezzel biztosítva a védelem-egészségügy jelenlegi magas szakmai színvonalát a továbbiakban is” – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes az MH Egészségügyi Központban február elsején Budapesten.

20221109_VIMIMED_konferencia (5)

Rendkívüli helyzet volt és lesz!

A Magyar Katonai- Katasztrófaorvostani Társaság november 9-én, szerdán tartotta idei, immár 24. tudományos konferenciáját Budapesten. A rendezvényen – igazodva az elmúlt pár esztendő globális jelentőségű eseményeihez – a rendkívüli helyzetekre történő felkészülés és azok lehetséges megelőzése került előtérbe. Mert rendkívüli helyzet volt és lesz! – ahogy az egyik előadás címe is jelezte.

636561ec19c1b842919886

A hősi halált halt orvosokra emlékeztek

Katonai tiszteletadással emlékeztek a hősi halált halt orvosokra Budapesten, a Ludovika tér mellett található Magyar Hősi Halott Orvosok emlékműnél, november 4-én, pénteken.

Interju_dr_Kopcso_Istvannal_20220426_01 copy (1)

A célkitűzés az alapítás óta nem változott

A közelmúltban ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a Magyar Katonai- Katasztrófaorvostani Társaság, amelynek mindenkori célja, hogy elősegítse a katona- és katasztrófaorvoslás fejlődését, lehetőséget biztosítson a szakmai párbeszédre, megossza a tapasztalatokat és megoldásokat találjon az aktuális szakmai kihívásokra. A jubileumi évforduló kapcsán dr. Kopcsó István orvos vezérőrnaggyal, a társaság elnökével beszélgettünk.

Egyuttmukodesi_megallapodas_alairasa-MH_EK_BHSE_kozott_20220420_11 copy

Előnyös képességekkel bővülő együttműködés

„A magyar katonának állandó kapcsolatban kell lennie a sporttal. Fizikai állapotunk alapvető követelménye annak, hogy a feladatainkat mindig, minden körülmények között végre tudjuk hajtani” – mondta dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a Budapesti Honvéd Sportegyesület, valamint az MH Egészségügyi Központ együttműködési megállapodásának megújítása alkalmából rendezett ünnepségen április 20-án, szerdán, a fővárosban.

Megyunk_Tovabb_Elore_Alapitvany_agyat_adomanyoz_a_Honvedkorhaznak_20211217_07 copy

Adomány a Honvédkórház részére

Két darab AIME 005 FULL elektromos ágyat, valamint az ágyakhoz tartozó decubitus matracokat adományozott az MH Egészségügyi Központ Podmaniczky utcai telephelyén lévő Onkológiai Osztály részére a Megyünk Tovább Előre Alapítvány december 17-én, pénteken. Az acélvázas szerkezettel, bükkfa bevonattal, távirányítóval, LIFT funkcióval, valamint oldalkorláttal felszerelt ágyak jelentős mértékben hozzájárulnak a minőségi betegellátáshoz.

61ae21db7c028787751778

Sikeres volt a második oltási hét

„Átment az üzenet, hogy az oltás életet ment” – mondta a honvedelem.hu-nak adott interjúban prof. dr. Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház főigazgatója, akit egyebek mellett a második oltási akcióhét sikerességéről kérdeztünk.

ESZA