Brana János (1881-1949) orvos tábornok életútja

Brana János 1905-ben szerzett doktori címet a Királyi Magyar Tudományegyetem orvosi karán, utána pedig a bécsi katonaorvosi alkalmazóiskola hallgatója lett. 1906 őszén kezdte meg tényleges katonaorvosi szolgálatát a budai helyőrségi kórházban, innen több vidéki alakulat kötelékébe került. Szegeden ismerkedett meg és kötött házasságot Kass Ilonával, aki abból a szegedi szállodatulajdonos Kass-családból származik, amely később a híres grafikus Kass Jánost adta a magyar művészetnek.

A Nagy Háború kezdetén, a mozgósításkor Branát a közös hadsereg 45-ös gyalogezredének orvosfőnökévé nevezték ki, ebben a minőségében került orosz hadifogságba 1914. november 10-én egészségügyi személyzetével és három orvostársával együtt. Hároméves fogságát Nyizsnij Novgorodban töltötte, ahol egyrészt fogolytársai és az orosz katonák gyógyításával foglalkozott, másrészt igyekezett tiszti kaszinót, a katonai tudományos és kulturális élet alapvető színterét megteremteni méltóbb életet biztosítva ezzel fogolytársainak. Az 1918-1919-es forradalmakkal világnézeti okok miatt nem tudott azonosulni, így nyugdíjazását kérte, 1919. szeptember 1-jétől azonban újra szolgálatba állt, a „volt 16. számú helyőrségi kórház” (a mai Honvédkórház) szemészeti osztályának doktora lett.

1928-ban került vissza a budai katonai kórház élére főtanácsnok orvosi, 1935-től újra katonai ranggal kórházparancsnoki beosztásban.

Végleges nyugdíjazása 1937-ben történt, azonban 1944-ig nyugalmazott orvos tábornokként és egyetemi tanárként Budapesten szolgálta hazáját, utóbb a kőszegi katonai reáliskola orvosa lett. Amikor az iskolát sok egyéb intézménnyel együtt nyugatra telepítették, akkor ő még Magyarországon maradt, a város betegeit gyógyította, 1945. március 28-án azonban parancsra több százezer magyarral együtt Németországba távozott. A Világosság című lap 1945. október 13-ai „hadifogoly- és deportáltszolgálata” szerint vitéz (Bogdánfy) Brana János akkor a németországi metteni gyűjtőtáborban (menekülttáborban) tartózkodott, a tábor parancsnoka volt. Utóbb civilként élte emigráns életét, hiszen az 1948-as úgynevezett fordulat éve után a hazájából érkező kedvezőtlen hírek miatt nem akart Budapestre visszautazni.

Tudományos pályafutásának fontos időszaka kötődik a két világháború közötti korszakhoz. Hadifogolytábori orvosi működéséről „Orvosi megfigyelések és tapasztalatok orosz hadifogságban” című tanulmányában számolt be a Magyar Katonai Szemlében, de teljes működése során jelentős publikációs tevékenységet folytatott szakterületén, a szemészetben. A trachoma kezelésében nemzetközi szinten jegyzett szaktekintélyre tett szert. 1928-ban egyetemi magántanári címet szerzett a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán, a kari tanács 1937. december 14-ei ülésén a rendkívüli tanári címet is odaítélte neki. 1929 és 1936 között a Honvéd és Közrendészeti Egészségügyi Tanács elnökeként az újrainduló Honvédorvos szerkesztője volt. A szakfolyóirat 1929 és 1944 közötti a Honvédorvosok Tudományos Egyesületének orgánuma volt, Brana főtörzsorvos aktívan vett részt a szakmai szervezet munkájában is. A tudományos közélet mellett azonban fontosnak tartotta az ismeretterjesztés (ezzel együtt a megelőzés) hivatását is, az 1930-as években kihasználva a tömegkommunikációs eszközök nyújtotta lehetőségeket, fontos szemészeti kérdésekről rádióelőadásokat tartott. Szakmai és tudományos munkássága elismertségét mutatja, hogy 1949 nyarán az Amerikai Egyesült Államokba szóló kutatói meghívást kapott, pár nap múlva azonban váratlanul elhunyt.

A korabeli magyar orvostársadalom tudományos és közösségi életének érdekes színfoltja volt a vallási, egyházi kötődésen alapuló Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesülete, amely 1931. október 25-én alakult. A szervezetről érdemes megemlíteni, hogy 1947. január 17-én miniszteri rendelet szüntette meg éppúgy, mint a Honvédorvosok Tudományos Egyesületét. Brana János tagja volt ezen egyesületnek is, és egyházi kötődése, illetve katonaorvosi tapasztalatai okán kérték fel az 1938-ban a magyar fővárosban megrendezett XXXIV. Eucharisztikus világtalálkozó előkészítő bizottságába; feladata a hatalmas zarándoktömeget mozgató rendezvénysorozat egészségügyi biztosításának megszervezése és működtetése volt. A Vöröskereszt, valamint a kékkeresztes és zöldkeresztes ápolónői, védőnői közösségekre támaszkodva oldotta meg az orvosi ellátást. A rendezvény idejére a fővárost 10 orvosi kerületre osztotta fel; az úton lévőkre 10 kilométerenként egy-egy segélyhelyet telepített elsősegélynyújtásra kiképzett személyzettel és „mentőszekrénnyel”, minden 50 km-re pedig a Városi és Vármegyei Mentőegyesületek mentőautói ügyeltek.

Brana János elkötelezett, hűséges tudós, felkészült katonaorvos és igaz hazafi volt, fordulatos sorsa, gazdag munkássága híven tükrözi a XX. századi magyar és közép-európai történelem fordulópontjait, volt a fronton szenvedő bajtárs és kitaszított hadifogoly, a szenvedők mellett kiálló doktor, ünnepelt egyetemi tanár, egészségügy- és tudományszervező, magas rangú katonai vezető, aki mindenkor felelősnek érezte magát a rábízottakért és az egész nemzetért.

A képek jegyzéke: Brana János fényképe. In: A XXXIV. Nemzetkozi Eucharisztikus Kongresszus emlékkönyve. Budapest: Szent István Társulat, 1938. p. 37.

Dr. Brana János őrnagy kéziratos önéletrajza. HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár. HM Lymbus 1920/3.

A budai helyőrségi kórház épülete. In: Fecske Gábor László: Eltűnt épületek nyomában – a Budai Helyőrségi Kórház. URL: https://vasarnap.hu/2025/02/20/eltunt-epuletek-nyomaban-a-budai-helyorsegi-korhaz/