Plenck József Jakab (1735-1807) életútja és katonaorvosi tevékenysége

Joseph Jakob Plenck Bécsben született 1735. november 28-án közrendű németajkú családban, orvosi tanulmányait is itt folytatta. A hétéves háború (1756-1763) idején 1758-ban kirurgus (seborvos) végzettséggel katonaorvosnak állt és csatlakozott a poroszok ellen vonuló hadsereghez, rövidesen pedig ezredsebészi rangot kapott. A háború végeztével 1763-ban leszerelt, Bécsben sebészetből és szülészetből doktorált, utóbb – a korabeli céhes rendszer szabályainak megfelelően – borbélyműhelyt nyitott és sebészként, szülészmesterként praktizált.

Első könyve 1766-ban jelent meg Methodus nova et facilis argentum vivum aegris venerea labe infectis exhibendi címmel. Ez az orvosi szakirodalom egyik legkorábbi műve volt, amely a szifilisz kezelésében a higany alkalmazását ismertette. Később számos további szakkönyvet írt az orvostudomány különböző területeiről. Egyes életrajzírók szerint ebben az időszakban a bázeli egyetemen a bonctan, a sebészet és a szülészet oktatója is volt.

Szakmai hírneve gyorsan nőtt, így a legmagasabb szakmai, birodalmi szintű egészségügyi igazgatási körökben is felfigyeltek rá. Ennek köszönhetően, amikor 1770-ben a nagyszombati egyetemen megalakult az orvosi kar (a mai Semmelweis Egyetem elődje), Mária Terézia az öt oktató egyikének nevezte ki Plencket. Érdemes megjegyezni, hogy az első professzorok között rajta kívül még Trnka Vencel (1739-1791) is katonaorvosként kezdte pályafutását.

Maga Plenck anatómiát, sebészetet és szülészetet tanított. Jó hírnevét bizonyítja, hogy „Ő volt egyike azoknak a fakultásban, kinek szabad volt saját jegyzetei alapján előadnia, míg tanártársai legtöbbjének előírt tankönyvek nyomán kellett oktatni.” – olvasható Magyary-Kossa Gyula Magyar orvosi emlékek című munkájában.

Az univerzitás 1777-ben Budára, majd 1784-ben Pestre költözött, Plenck József Jakab azonban a budai időszak legvégén 1783-ban uralkodói rendeletre visszatért szülővárosába és lett törzsorvosi rangban a katonai gyógyszertárak vezetője, a hadsereg fősebésze és királyi tanácsos. Már ekkor bekapcsolódott a katonaorvosi képzésbe is mint a sebészet, vegytan (kémia) és a botanika tanára. A sebészet oktatását 1788-ban adta át utódjának, Johann Adam Schmidtnek (1759–1809). Botanikai munkája a máig méltán híres és a bibliofil könyvgyűjtők által áhított műve az Icones Plantarum Medicinalium …, amely kilenc darab gazdagon illusztrált kötetben jelent meg Bécsben 1788 és 1812 között.

1783 és 1785 között még nem a Josephinum volt a birodalmi katonaorvos-képzés intézménye, hanem a Bécs melletti Gumpendorfban lévő laktanyában működött az iskola. A kétéves képzésben az anatómia, a medicina és a sebészet tudományában mélyedtek el a növendékek. A Josephinum 1785. november 7-én nyílt meg, és Plenck itt folytatta tanári, kutatói és publikációs tevékenységét. 1787-től egészen 1806-os visszavonulásáig az intézmény titkáraként is szolgált. Utóbbi minőségében volt 1787-től szerkesztője az alma mater tudományos eredményeit dokumentáló, közkinccsé tévő intézeti kiadványnak, az Abhandlungen der Römisch. Kaiserl. Königl. Josephinischen Medicinisch. Chirurgischen Academie zu Wien című tomusoknak, illetve nevéhez fűződik a tanulmánygyűjtemény latin változatának közrebocsátása.

A képzés és a katonaorvosi kar számára sok tankönyvet, összefoglaló művet írt latinul és németül egyaránt - hiszen utóbbi volt a birodalom, a Josephinum oktatási és a hadsereg vezényleti nyelve. Szakírói tevékenysége az orvostudomány majd minden ágára kiterjedt, német és latin nyelvű munkáit a korabeli orvosi és könyves folyóiratok Európa-szerte (a német nyelvterület mellett brüsszeli, párizsi és Bouillon-i, londoni és Edinburgh-i, szczecini, pozsonyi, vilniusi kiadványok) ismertették. Majd minden könyve nemzeti nyelvű fordításokban is megjelent, a Holland Kelet-Indiai Társaság kulturális közvetítésével pedig rövid időn belül Japánban és japánul is napvilágot láttak e kötetek.

Plenck József Jakab munkásságának nem csupán kiemelkedő orvosi, tanári és szakírói tevékenysége okán kell nagyobb figyelmet szentelnünk, hanem magyarként azért is, mert 1797-ben az uralkodó honosította Magyarországra és még abban az esztendőben június 16-án I. Ferenc királytól katonaorvosi, professzori és szakkönyvírói érdemeiért magyar nemességet kapott. Címerében kifejező szimbólumokat találunk: az Aszklépiosz-kígyó – akár csak az MH EK alakulatjelzésében – a gyógyászatot, a bagoly a tudós bölcsességet jelenti. A címerben szakirodalmi forrás leírása szerint az alsó mezőben babérág látható, az úgynevezett Királyi Könyvekben olvasható címereslevél „plantea medica”-ként, vagyis – a farmakológus-botanikusra utalva – gyógynövényként definiálja ezen címerelemet.

Plenk életútja értékes példája a felvilágosult abszolutizmus kiteljesedő tudományos intézményrendszerének, a társadalmi felemelkedés korabeli lehetőségének, egy tenni és alkotni akaró orvos, kutató gyümölcsöző életének. Büszkék lehetünk rá!

Képek:

Plenck portréja. In: Österreichische Nationalbibliothek. Porträtsammlung. URL: http://data.onb.ac.at/rec/baa3786423

Plenk József Jakab: Methodus nova et facilis argentum vivum aegris venerea labe infectis exhibendi. Accedit hypothesis nova de actione metalli huius in vias salivales. Wien: Barnardus, 1766. Österreichische Nationabibliothek. URL: http://data.onb.ac.at/rec/AC10203733

Plenk József Jakab: Icones plantarum medicinalium secundum systema Linnæi digestarum, cum enumeratione virium et usus medici, chirurgici atque diætetici.
Volumes I-VIII. Vienna, Rudolph Græffer & Soc., 1788-1812. Forrás: Universitätsbibliothek heidelberg. URL: https://digi.ub.uni-heidelberg.de/diglit/plenck1788bd1/0005/image,info

Plenk József Jakab címere. In: Csergheő Géza: Der Ungarische Adel. Nürnberg: Bauer & Raspe, 1893. t. 368.