Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ÉPC-Honvédkórház új weboldala

Az ÉPC-Honvédkórház új weblapja a https://epc.euintezmeny.hu címen érhető el.

Részletek

Új időszámítás kezdődött a Honvédkórházban

Szerző: honvedelem.hu, Snoj Péter | Fotó: Kertész László |  2021. június 23., szerda 17:08

Mindig kell egy új időszámítás, ami meghatározza, hogy milyen irányba haladjunk – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Budapesten, június 23-án, az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház jövőjét meghatározó projektek konferenciáján. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy minden körülmények között a maximumot kell nyújtani a rendelkezésre álló feltételek legjobb felhasználásával.

Új Időszámítás Konferencia (6)

Új Időszámítás címmel rendeztek konferenciát a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ színháztermében. A honvéd egészségügyet, s még inkább a Honvédkórház működését taglaló eszmecsere alapját a közelmúltban elindított, szintén Új Időszámításra keresztelt konszolidációs program képezi. A szóban forgó projektek – szám szerint 140 – mindegyike az egészségügyi intézmény különböző szakterületeinek racionalizálására, a gazdaságosabb és zökkenőmentesebb működésre és természetesen a szakmai fejlesztésre koncentrál.

A legfontosabb kérdésköröket egy piaci szolgáltató által korábban elvégzett átvilágítás alapozta meg, ezt követően készült el az a stratégia, amelynek célja, hogy az MH Egészségügyi Központ évente újratermelődő vesztesége jelentősen csökkenjen, a későbbiekben pedig teljesen megszűnhessen. Bár a koronavírus-járvány lassított a már megkezdett folyamatokon, a program elindulása óta számos olyan eredmény született, amelyek indokolták egy konferencia megszervezését a tapasztalatfeldolgozás érdekében.

Új Időszámítás Konferencia (2)

A szakmai fórum kezdetén prof. dr. Wikonkál Norbert, a Honvédkórház főigazgatója felidézte az intézmény COVID-19 járvánnyal kapcsolatban elért eredményeit. Kiemelte, hogy összesen 3 523 koronavírusos beteget ápoltak, jelenleg pedig egyetlen egy fő tartózkodik a kórházban tünetekkel. Figyelmeztetett azonban arra is, hogy a kedvező számok nem jelentenek garanciát arra, hogy a vírus nem éled újra. „Ami az oltásokat illeti, abban is nagyon derekasan kivettük a részünket, több mint 200 ezer oltást adtunk be, ezzel az országban a második helyet töltjük be holtversenyben a Debreceni Egyetemmel, csak a Semmelweis Egyetem adott be nálunk több oltást” – mondta. A konferencia témáját említve hozzátette: bár nagy út áll a Honvédkórház mögött, a munka dandárja még csak most következik.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter köszönetét és elismerését fejezte ki az MH Egészségügyi Központban dolgozók áldozatos munkája kapcsán. Hangsúlyozta: a konferencia címe azért is találó, mert minden területen szükség van az új időszámítás bevezetésére. „Minden területen, bármilyen kiválóan végzik a munkájukat, bármilyen odaadással, lelkiismeretesen, akkor is sok-sok minden változott az elmúlt évekhez, évtizedekhez képest és sok minden fog változni napjainkban a jövőt illetően is. Mindig kell egy új időszámítás, ami ott van a fejünkben, ami ott van előttünk, ami meghatározza azt, hogy milyen irányba haladjunk” – húzta alá. A tárcavezető rámutatott arra is, hogy az új időszámítás egyben azt is jelenti, hogy az egészségügyi dolgozóknak a rendelkezésre álló feltételek mellett is törekedniük kell a lehetőségek legjobb, leggazdaságosabb felhasználására. Ezt példázva hozzátette: „úgy kell gazdálkodnunk, mintha a sajátunkkal gazdálkodnánk.”

Új Időszámítás Konferencia (8)

A konferencián – amelyen mások mellett jelen volt dr. Vidoven Árpád, a honvédelmi tárca közigazgatási államtitkára is – Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának megbízott helyettese történelmi fejlesztésnek nevezte a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot, amely a honvédelem teljes spektrumára kihatással van. „A program részeként megújul a technikai eszközállományunk, az infrastruktúránk és mindemellett a gondolkozásmódunknak is meg kell újulnia. Ennek egy rendkívül fontos sarokköve ez a konferencia. A strukturális átalakításokkal együtt egy új komplex szemléletnek is meg kell honosodnia, nem csak a honvéd egészségügyben, hanem a Magyar Honvédség teljes vertikumában is” – mondta, hozzátéve, hogy „a konferencia is azt mutatja: jó úton, a legjobb úton járunk.”

Új Időszámítás Konferencia (10)

„Egy olyan átalakításba kezdtünk a magyar egészségügyben és ennek részeként a katona-egészségügyben, amiről túlzás nélkül állítható, hogy nagy valószínűséggel meg fogja határozni a következő 50 vagy 100 év egészségügyi képét, mind országosan, mind pedig a honvédség vonatkozásában” – jelentette ki beszédében dr. Kopcsó István vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka, felidézve, hogy sem a karrierjében, sem a Magyar Honvédség történetében hasonló program nem fordult még elő. „Hihetetlen lehetőséget biztosít mind a Magyar Honvédség, mind az egészségügyi szolgálat számára” – fűzte hozzá.

Dr. Dóczi Gergely, az MH EK Honvédkórház főigazgatói kabinetfőnöke ismertette a program céljait, amelyek közül rövid távon a legbeszédesebb, hogy már idén 1,1 milliárd forinttal javítsák a kórház egyenlegét.

Új Időszámítás Konferencia (13)

A megnyitó elismerések átadásával zárult, amely során azok a szponzorok és projektvezetők vehettek át díjakat Benkő Tibor honvédelmi minisztertől és prof. dr. Wikonkál Norbert főigazgatótól, akiknek munkája kiemelkedő sikereket ért el a Honvédkórház működését megreformáló program eddigi időtartama alatt. Az egész napos konferencia hátralevő részében a kiemelt projektek vezetői tartottak beszámolót eddig elért eredményeikről, valamint tapasztalataik megosztásával igyekeztek segíteni a társprojektek vezetőinek munkáját.

Forrás: honvedelem.hu
Címkék
ESZA