Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

katonaegészségügy - 7. oldal

RN_LEAD-9 (2)

Az MH EK a 2021. évi Kecskeméti Repülőnapon

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központja is képviseltette magát, a 2021. augusztus 28-29-én megrendezésre került Kecskeméti Repülőnapokon. Katonáink egy bemutatóhelyen és az Országos Mentő Szolgálat egységeivel közösen, négy egészségügyi biztosító állomáson teljesítettek szolgálatot. Az esemény során a felállított ellátó sátrak mellett gyalogos járőreink figyelték, hogy a közönség soraiban akad e olyan, akinek segítségre, ellátásra van szüksége.

20210824

Nyugállományú katonaorvos köszöntése

Dr. Kopcsó István vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka (MH egészségügyi főnöke) az intézmény nevében 80. születésnapja és orvosi pályájának 55. évfordulója alkalmából köszöntötte Dr. Cselovszky Pál nyá. orvos alezredest.

MH_EK_5DD_Szakharc-3

Egészségügyi szakharcászat

2021. augusztus elején az MH EK debreceni és a hódmezővásárhelyi helyőrségek egészségügyi állománya – mintegy 40 fővel – szakharcászati foglalkozáson vett részt a hajdúhadházi gyakorlótéren. A gyakorlat célja az volt, hogy a katonák elsajátíthassák, miként lássanak el sérülteket, az úgynevezett ROLE-1 szintű ellátó állomáson.

DSC_0182

Bajbajutott idős urat részesítettek elsősegélyben katonáink

Az MH EK Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kollégái ismételten segítséget nyújtottak egy járókelőnek.

Tartalékos Eü továbbképzés

Önkéntes Tartalékos katonák csapat-egészségügyi továbbképzése

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ MH 86. Szolnok Helikopter Bázis csapat-egészségügyi szolgálata a járványvédelmi feladatok csökkenésével megkezdte az ellátási területéhez tartozó személyi állomány egészségügyi kiképzését.

MegléczDr_2

Nélkülözhetetlen az oltóbuszok munkája

A védőoltás az egyetlen specifikus védekezés a fertőző megbetegedések ellen – mondta kérdésünkre dr. Meglécz Katalin orvos ezredes, az MH Egészségügyi Központ haderővédelmi és gyógyító főnöke, aki szakmai vezetőként vett részt a Magyar Honvédség mobil oltóállomásainak kialakításában.

Tamasi_Belane_Grosz_Straub_dij

Grósz-Straub Erika-díj 2021

2017 óta minden évben kiosztják a Grósz-Straub Erika-díjat, annak a honvéd egészségügyben dolgozónak, aki a betegellátás, illetve a gyógyítás terén kivételesen magas színvonalon, felelősségteljes, etikus magatartással látja el munkáját. Az idei évben törzszászlós kolléganőnk, Dr. Tamási Béláné Gyöngyi érdemelte ki az elismerést.

DSC_0386_1cr

Kiemelt egészségügyi biztosítást végez az MH EK egészségügyi állománya

Az MH Egészségügyi Központ speciális csoportja végzi a Széchenyi Lánchíd felújítási munkálataiban résztvevő tűzszerészek egészségügyi biztosítását.

Lanchid_bomba_20210606_1200

Bombakiemelést biztosított az MH EK mentőegysége

A mai nap során 100 kg súlyú bomba kiemelése és hatástalanítása történt a Lánchídnál. Az eseménynél az MH Egészségügyi Központ MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél szolgálatot ellátó emelt szintű mentőegysége is háttér biztosítást hajtott végre a kora reggeli óráktól, azonnali sérültellátásra készülve. Beavatkozásra szerencsére nem volt szükség. Az egység folyamatosan jelen lesz a Lánchíd-felújítás összes tűzszerész-búvár feladatainál.

195670982_828924934693433_9168590974034939978_n

Balesetnél segítettek az MH Egészségügyi Központ szakemberei

Közúti baleset során nyújtott elsősegélyt az MH Egészségügyi Központ MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél szolgálatot ellátó emelt szintű mentőegysége 2021. június 2-án. Az egység tagjai szolgálati útjukat azonnal megszakítva megkezdték az ellátás.

ESZA