Duka Tivadar (1825-1908) élete és munkássága

Szerző: Pogányné Dr. Rózsa Gabriella (PhD) a Szent István Tudományos Akadémia tagja | 2025. november 14., péntek 11:56

„Az élet védelmében” – A katona-egészségügy hősei és kevésbé ismert történeteik 13. rész - Duka Tivadart kalandos élete, kiterjedt érdeklődési köre és szerteágazó tudományos munkássága okán több hivatás gyakorlói tekinthetik sajátjuknak és példaképüknek. Az Élet védelmében című cikksorozat katonaorvosi tevékenysége miatt emlékezik meg róla, hiszen az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémia egyetlen katonaorvos tagját tisztelhetjük benne.

Az 1825-ben megalapított Magyar Tudós Társaság, illetve mai jogutódja, a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorában számos jeles orvost találni, közülük sokan szolgáltak katonaorvosként a XIX. és XX. század valamelyik háborúja idején. Olyan orvos akadémikus azonban csak egyetlen van, aki hivatásos katonaorvosként nyerte el az akadémiai tagságot.

A felvidéki evangélikus nemesi családból származó dukafalvi és kucsini Duka Tivadar 1825. június 22-én született. Innen indult kalandos és termékeny élete, amelynek során a Kelet és a Nyugat több országában megfordult, megismerte, felismerte és sok területre kiterjedő tudományos tevékenységében közvetítette a legkülönfélébb kultúrák értékeit. „Világpolgár” élete cselekedeteiben azonban mindvégig megmaradt magyarnak és célul tűzte ki a magyar kultúra és tudomány támogatását, valamint hazának és jeles fiainak megismertetését a külföld számára.

1848-ban már végzett jogász volt és a megalakuló magyar kormányzatban Kossuth Lajos (1802-1894) pénzügyminisztériumának írnoka lett. Elsők között jelentkezett a budavári nemzetőr seregbe, katonai szolgálata során többek között a schwechati ütközetben tűnt ki hősiességével, ahol Görgei Artúr (1818-1916) tábornok felfigyelt rá, hadnaggyá léptette elő és szárnysegédjévé nevezte ki. Duka a világosi fegyverletételig (ekkor már honvédkapitányi rendfokozatban) hűségesen szolgálta a magyar szabadság ügyét és parancsnokát, egész életében mély tisztelettel nyilatkozott róla, a Kossuth kontra Görgei vitában mindvégig kitartott mellette, itthon és külföldön igyekezett helyreállítani az árulás vádjával megtépázott hírnevét.

A szabadságharc utáni megtorlás alatt orosz hadifogságba került, ahonnan sikerült megszöknie, majd Pozsony és Drezda érintésével Párizsba menekült. Élete itt válaszút elé érkezett: vagy csatlakozik a magyar emigráció valamely szárnyához és az emigránsokat támogató alapra utaltan hontalanságra ítéli magát, vagy valamilyen „polgári foglalkozást” űz, amely megfelelő létalapot biztosít számára. Jogi végzettségét külhonban nem tudta volna használni, így Andrássy Gyula (1823-1890) javaslatára az orvosi tanulmányok mellett döntött. Párizsban azonban megfelelő igazolások nélkül erre nem volt lehetősége, így Angliába távozott, ahol később a St. George Hospital orvosi kollégiumának hallgatója lett. Tanulmányaival párhuzamosan letette az angol hadsereg által előírt katonaorvosi vizsgákat, így 1853 decemberében orvosi diplomája mellé orvos századosi kinevezést is kapott, majd útnak indult bengáliai szolgálati helyére. Indiában töltötte csaknem teljes 25 éves katonai szolgálatát 1853. december 1. és 1877. április 30. között.

Feladatai ellátásához alaposan tanulmányozta India és szűkebben a Gangesz-vidék egészségügyi kultúráját, orvoslását, hiszen ez a hagyomány és kulturális örökség képezte azt a szellemi környezetet, amelyben az angol (és európai) medicinát ő maga képviselte. A keleti betegségek, járványok és kezelések terén szerzett tapasztalatait számos hazai, illetve külföldi szaklapban osztotta meg nyugati orvostársaival. Az 1860-as években a befecskendezéses (injekciós) gyógykezelés kezdeti időszakában az Orvosi Hetilapban cikkezett az új terápiás metódusról.

Először 1864-ben, az általános amnesztia után látogathatott haza Magyarországra, 1864. május 9-én tartotta meg akadémiai székfoglalóját, amellyel a Magyar Tudományos Akadémia természettudományi osztálya fogadta levelező tagjai közé. „Alsó-Bengál physikai és éghajlati tekintetben” című előadásának szerkesztett változatát a Budapesti Szemle jelentette meg 1867-ben. Az előadás és az értekezés a Gangesz-vidék természeti, éghajlati és történelmi bemutatása, illetve Duka azt vizsgálta, hogy ezeknek milyen hatásuk nyilvánul meg az őshonos lakosság egészségét, habitusát illetően. Érdemes megjegyezni, hogy Duka 1900-ban tiszteleti tagságot is nyert a testületben, a pesti orvoskar pedig az 1899/1900-as tanévben tiszteletbeli doktori címet adományozott neki.

Duka Tivadar katonaorvosi szolgálata során bejárta a Közel- és Távol-Kelet számos vidékét, utazásai alatt jelentős értékekkel gazdagította a magyarországi közgyűjteményeket: a Magyar Nemzeti Múzeum Természettudományi tárának például különleges kagylókat és 1000 darabos rovargyűjteményt, az Állatkertnek elefántot adományozott. Hosszabb időt töltött Calcuttában és Darjeelingben is, ahol néhány évtizeddel korábban a híres utazó, kelet-kutató, Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) a magyar nép gyökereit kívánta feltérképezni, de munkásságának köszönhető a tibeti kultúrát leíró tibetisztika tudományterületének megteremtése, nemzetközi szinten maradandót alkotott a tibeti-angol szótár összeállításával. Duka Tivadar sajátos küldetésének tekintette Kőrösi Csoma Sándor életrajzának megírását, szellemi örökségének megismertetését, Indiában maradt hagyatékának összegyűjtését. Csoma életrajzát magyar és angol változatban 1885-ben jelentette meg, a relikviákat pedig a Magyar Tudományos Akadémiának ajánlotta fel. Az úgynevezett Csoma-gyűjteményt jelenleg az Akadémiai Könyvtár Keleti Gyűjteményében őrzik.

A Magyar Tudományos Akadémia tagjaként 1897-ben kétezer korona összegű alapítványt hozott létre Körösi Csorna Sándor emlékének ápolására. Kikötötte, hogy az Akadémia minimum háromévente rendezzen ülést a halhatatlan magyar tudós tiszteletére.

Orvosi működéséhez kapcsolódóan Duka Tivadar különleges érdemeket szerzett azáltal, hogy Semmelweis Ignác (1818-1865) tevékenységét, a gyermekágyi láz elkerülésének módját külföldön propagálta, neki köszönhető, hogy az angol orvosok felismerték Semmelweis jelentőségét. A Budapesten megrendezett 1894. évi VIII. nemzetközi közegészségügyi és demográfiai kongresszuson a „nemzetközi” orvosi közösség nevében helyezett el koszorút az anyák megmentőjének sírjára. Támogatta az itthon tervezett Semmelweis-szobor ügyét, külföldi adományokat gyűjtött az emlékmű felállításához. Idős kora és megromlott egészségi állapota miatt azonban 1906. szeptember 30-án Budapesten már egyik fia képviselte őt, amikor Stróbl Alajos (1856-1926) alkotását felavatták. (A szobor ma is megvan, a Semmelweis Egyetem Szent Rókus Klinikai Tömb előtt áll.)

Duka Tivadart számos tudományos társaság tisztelhette tagjai között, ezek nagyobb része orvostudományi volt, de elkötelezett protestáns hívőként belépett az Angol Biblia-társulatba, így előmozdítója lehetett a magyar evangélikus és református egyházban használt Károlyi-Biblia új magyar kiadásának is.

Összességében elmondható, hogy Duka Tivadar igazi világpolgár volt, aki kiterjedt (latin, német, szlovák, francia, angol, hindusztáni, olasz, arab és perzsa) nyelvtudásának, világjobbító szándékainak, igaz hazafiságának és tudományos szakmai érdemeinek köszönhetően az élet számos területén munkálkodott itthon és külföldön a magyar kultúra érdekében, közvetítő volt Kelet és Nyugat, Magyarország és a széles világ között. Megérdemli, hogy megemlékezzünk róla, ahogyan a többi katona MTA-tagról is, akikről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Könyvtárában látható kiállítás 2025. november 30-áig.