Életveszélyes állapotban
2017. május 12., péntek 9:05Kilenc kilométer. Ennyit gyalogol egy nap alatt a Honvédkórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának osztályvezető főorvosa, pedig el sem hagyja a Róbert Károly körúti telephely főépületének második emeletét. A műtők és az osztály között járva azonban könnyen összejön ez a táv. Sorozatunkban ezúttal a KAITO-nak is nevezett osztályt mutatjuk be.

Bár egy civil szemlélőnek nem igazán „illik össze” e két szakterület, prof.dr. Csomós Ákos osztályvezető főorvos megnyugtat: Magyarországon és Európa számos országában egységes szakvizsgát jelent az aneszteziológia és az intenzív terápia. „Hogy hol van bennünk a közös pont? Az életveszélyes állapotban. Mert minden műtétnek van egy minimális kockázata: a beteg elveszíti az öntudatát, a mi kezünkbe kerül, mi kontrolláljuk azt, hogy miből mit adunk be neki. Természetesen a maximális odafigyeléssel végezve a munkánkat, minden apró részletet a monitorokon nyomon követve. Az intenzív ellátás pedig nyilvánvalóan a súlyos, illetve az életveszélyes állapotú betegek ellátását jelenti” – mondja a főorvos, hozzátéve: az intenzív osztályra azok a betegek kerülnek be, akiknek úgynevezett fenyegető szervelégtelensége van. „Itt nem lehet 24 óra alatt meggyógyulni, ez az idő szerencsés esetben csak arra elég, hogy stabilizálni tudják a beteg állapotát, aki kikerülhet a közvetlen életveszélyből, de továbbra is súlyos állapotú marad. ”





Forrás: honvedelem.hu
Szerző: Szűcs László
Fotó: a szerző felvételei