Katonai kórháztörténet más olvasatban: Egy katonaorvos és az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus címmel jelent meg az Orvosi Könyvtárak folyóirat második idei számában Pogányné dr. Rózsa Gabriella tanulmánya. Az MH Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság Tudományos Kutató- és Laboratóriumi Intézet (MH EK VEIG TKLI) Tudományos Könyvtárának vezetője két további, hamarosan megjelenő publikációt is jegyez: a Honvédorvosban Dr. Brana János (1881–1949) orvos-tábornok, szemész szakorvos, egyetemi tanár. Történelmi fordulópontok és jeles események egy magyar katonaorvos életében címmel, míg a Hadtudományban Ludwig Andreas Khevenhüller instrukciói a tábori Feldschererek számára címmel jelenik meg dolgozata a következő időszakban.
„Hosszabb ideje tartó kutatási projektekről van szó” – mondta el érdeklődésünkre a szerző. „Az MH EK 2017-ben kapott új parancsnokot dr. Kun Szabó István vezérőrnagy személyében, aki rögtön meglátta a parancsnoki épület homlokzatán a Róbert Károly körút felől látható 1899-es évszámot, és felettesem dr. Mátyus Mária PhD orvos ezredes asszony ajánlására felkért rá, hogy a százhúsz éves jubileumi ünnepségsorozat keretében írjam meg a kórház történetét. 2017 és 2018 fordulója óta így a kórház történetét kutatom, és a munka eredménye 2019 nyarán jelent meg A Honvédkórház 120 éve című kötetemben. ”
Több mint kétszáz év története
Pogányné dr. Rózsa Gabriella ezután újabb feladatot kapott az intézmény vezetésétől. „Való igaz, hogy a Róbert Károly körúton százhúsz éve szolgál a kórház, de előtte majdnem ugyanennyi időn át több más helyen is működött. A Honvédkórház jogelődjét még 1781-ben alapította meg II. József Pesti Katonai Kórházként – most ennek históriáján dolgozom, amely a tervek szerint jövőre jelenne meg. ” A koronavírus-járvány ugyanakkor megakasztotta a kutatómunkát. „Március 11-én kihirdették a veszélyhelyzetet, másnap pedig már nem tudtam bejutni a Hadtörténeti Levéltárba: a biztonsági őrök nagyon udvariasan, de közölték velem, hogy jelenleg nincs mód folytatni a kutatást. Meg sem fordult a fejemben, hogy a leállás miatt esetleg csúszhat a könyv, ezért aztán úgy vettem: továbbra is ketyeg az óra, haladnom kell. Az említett három tanulmány az eddig összegyűjtött anyagokból állt össze. Ezek elfogadása óta már elkészült a negyedik is, és most nagyjából az ötödik felénél tartok. Mindegyik cikk a kórház történetét dolgozza fel más-más aspektusból, a már összegyűjtött levéltári és egyéb anyagokból különféle részkérdésekkel foglalkozom. Úgy kezdtem neki a munkának, hogy ha már nincs új anyag, legalább kész szövegdarabjaim legyenek, amelyeket a majdani könyvben majd mozaikkövekként összeilleszthetek. ”
Az aktuális cikk a szerző kutatási területeinek érdekes egybeesésével szolgál. 2020 szeptemberére hirdették meg Budapestre, a járvány miatt azonban 2021-re halasztották, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Az erre való felkészülés egyik elemeként tartott előadást a budapesti Szent Rókus Plébánia Szent Rókus Szabadegyetemén a magyar fővárosban korábban megrendezett hasonló esemény, az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus társadalomtörténeti hátteréről. „Miközben kutattam, rábukkantam dr. Brana János szemész szakorvos, akkor már nyugalmazott orvos tábornok nevére, aki a rendezvény egészségügyi főnöke volt” – idézi fel Pogányné dr. Rózsa Gabriella. „A kongresszus márpedig rengeteg embert vonzott itthonról és külföldről is, bizonyos nyilvános miséken a korabeli tudósítások szerint akár félmillió ember is részt vett. E hatalmas zarándoktömegek egészségügyi ellátását biztosítani kellett, ezt szervezte meg dr. Brana János, nekem pedig itt kapcsolódott össze a munkahelyi és az egyházi kötődéseimből adódó kutatási témám. Bár azt hiszem, nyugodtan hívhatom ezt hobbinak, sőt, szerelemnek is. Brana János ugyanis a két világháború között a Róbert Károly körúti kórházban szemészeti osztályvezető katonaorvosként szolgált, és innen került a Budai Helyőrségi Kórházba, amely már nincs hadrendben. Brana az első világháborúban egyaránt volt orvos, kórházban ápolt beteg és hadifogoly, így katonaként és katonaorvosként is rendelkezett a kellő tapasztalatokkal ahhoz, miként lehet biztosítani nagy tömegek egészségügyi ellátását. Mindebben természetesen nagyban épített a Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületére, illetve egyéb karitatív szervezetekre. Így szervezték meg a szálláshelyek, a rendezvények és például az utak mentén felállított elsősegély-nyújtó pontok hálózatát is. ”
Papírvágóra is szükség lehet
Ami a jogelőd intézmények történetének kutatását illeti, Pogányné dr. Rózsa Gabriella egészen ritka forrásanyagokkal ismerkedett meg a munka során. „Természetesen nem Times New Roman betűtípussal írt, mai katonai levelekkel dolgozom, hanem 18–19. századi iratokkal, kéziratos dokumentumokkal. Mivel a kórház a császári sereghez tartozott, és az Osztrák-Magyar Monarchia idején is a közös hadseregé volt, az iratok többsége német, egy-két latin, a 19. században, elvétve akad már a papírok között néhány magyar nyelvű. Bizonyos iratokat, forrásokat több mint kétszáz éve senki sem olvasott el. Ilyen volt például a katonaorvos-képzésben híres bécsi József Akadémia szabályzata, amelyen még az ívpapír lapjai is egyben voltak. Ezért aztán udvariasan kértem egy papírvágót, és felvágtam a lapokat, hogy meg tudjam nézni, mi van bennük” – idézi fel. A szóban forgó dokumentumok a mostani katona-egészségügy számára természetesen nagyon kevés aktuális vagy a gyakorlatban felhasználható információt rejtenek, történeti összehasonlításban azonban szolgálnak érdekességekkel. „Érdekes például, hogy 1850-ben, a helyőrségi kórházi rang rendeleti megfogalmazásában már benne volt: mozgósítás esetén bizonyos régiók tábori kórházi ellátását úgy az egészségügyi szakanyagok, mint a személyi állomány tekintetében is biztosítaniuk kell az intézményeknek” – mondja Pogányné dr. Rózsa Gabriella. „Ez a megközelítés egyáltalán nem áll messze a NATO-ban alkalmazott koncepciótól a ROLE 1, ROLE 2 stb.szintekkel. A nagy kórházaknak biztosítaniuk kellett, hogy hadműveleti területen vagy természeti katasztrófa esetén mobil, kisegítő kórházakat lehessen létrehozni. A jelenlegi világjárvány idején logikájában hasonló elvek alapján építették fel a Szent László és a Heim Pál Kórházak kertjében a katonai sátorkórházakat. Ma már természetesen sokkal frissebb a technika és az orvosi tudás, de összességében a katona-egészségügy működésében állandó ez a szerep. ” Az 1800-as évek szabályzatai, rendelkezései természetesen számos szakmai kihívást támasztanak. „Az említett 1850-es rendelet mondta ki például, hogy a helyőrségi könyvtárakban orvosi szakkönyvtárnak is lennie kell” – mond újabb példát Pogányné dr. Rózsa Gabriella. „Ez a későbbi katonai építési szabályzatokba is bekerült. A legfelső szinten határozták meg, milyen szakkönyveket kell beszerezni, de a listák adatközlése sokszor nem egyértelmű. Az ajánlott szakkönyvek között például szerepel a Bock-féle igazságügyi orvostani kézikönyv 1850-ből. Csak éppen két Bock – apa és fia – is ezen a területen alkotott. Egy teljes napom ment rá, mire kinyomoztam, hogy a lista valójában az ifjabbik Bock doktor által apja műve alapján írt opusza harmadik kiadásának beszerzését tette kötelezővé. Persze az efféle zavaros ügyek kibogozása nagyon inspiráló feladat. Az is, amikor bizonyos kétszáz évvel ezelőtti kézírások alapján hirtelen az ember első látásra nemhogy azt nem tudja megállapítani, milyen nyelvű az adott szöveg, de még azt sem feltétlenül, fejtetőn áll-e a papír. ” A már leadott és szintén a Honvédkórház korai, XIX. századi históriáját illusztráló Pillanatkép a „pesti helyőrségi főkórház”-ról. Az 1856-os felülvizsgálat tanulságai jelenleg elbírálás alatt áll, a Források és adalékok a katonai kórházi könyvtárak történetéhez. Rendeletek és levéltári iratok tanulságai pedig az Orvosi Könyvtárak számára készül.
