“Nem csupán éveket adni az élethez, hanem életet adni az évekhez” - A Fizioterápia Világnapja alkalmából interjú Tittmann Enikő hadnaggyal
Szerző: Biró Gábor Zalán | Fotó: Biró Gábor Zalán | 2026. szeptember 8., kedd 20:00Pályafutása során az egészségügy több területén is tapasztalatot szerzett: szakápolóként, majd műtősszakasszisztensként tevékenykedett, mígnem a gyógytornász hivatásban találta meg azt a területet, amelyben igazán kiteljesedhetett. Érdeklődési körének megfelelően Egészségügyi tanár (Msc) diplomával, valamint Egészségügyi szóvívő és kommunikációs tanácsadó végzettséggel is rendelkezik. Jelenleg a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ kötelékében, az Észak Pesti Centrumkórház-Honvédkórház, Központi Gyógytorna Szolgálat munkatársaként szolgál, gyógytornász-fizioterapeutaként.
Hogyan vezetett az utad a gyógytornász szakmáig?
2000-ben kezdtem el a pályámat szakápolóként a Merényi Gusztáv Kórház, Traumatológiai Osztályán. Az ápolási feladatokon túl a komplex baleseti sérült ellátás érdekelt, műtősszakasszisztens lettem és hat és fél éven át ezen a területen tevékenykedtem.
Ezt követően újabb kérdés kezdett el foglalkoztatni: mi történik a betegekkel a sürgősségi ellátás után? Hogyan rehabilitálódnak, hogy reintegrálódnak a társadalomba? Ez vezetett el a gyógytornász hivatáshoz. Elvégeztem a gyógytornász-fizioterapeuta alapképzést (BSc), majd a mesterképzést. 2016 óta dolgozom a Honvédkórház Rehabilitációs és Krónikus Utókezelő Osztályán, gyógytornász beosztásban.
Munkaköröm szerves része a gyógytornász hallgatók oktatása. Ehhez kapcsolódóan oktatási ismereteim elmélyítése céljából a Debreceni Egyetemen, Egészségügyi tanár (Msc) diplomát szereztem. Így már a pedagógiai és didaktikai módszereket is be tudtam építeni a gyógytornász hallgatók képzésébe.
A gyógyítási folyamat sikerét alapjaiban befolyásolja a betegekkel, a kollégákkal és a társszakmák szakembereivel folytatott kommunikáció. Ennek tudományos, elméleti alapjait a Soproni Egyetem, Egészségügyi szóvívő és kommunikációs tanácsadó szakán szereztem meg. Szakdolgozatomban a hatékony orvos-beteg kommunikációt befolyásoló tényezőket dolgoztam fel.
Miben különbözik a rehabilitációs szakterület a prevenciós szakterülettől?
A prevenció – leegyszerűsítve - a betegségek, kóros állapotok/szövődmények kialakulásának megelőzését jelenti.
A rehabilitáció ezzel szemben a már kialakult funkciózavar csökkentésével, lehetőség szerint helyreállításával foglalkozik, annak érdekében, hogy az érintett személy életminősége javuljon.
Fontosnak tartom itt megjegyezni a holisztikus szemléletet. A rehabilitáció során nem csupán egy „funkció javításáról” van szó, hanem arról, hogy a beteget egy komplex rendszerben kezeljük, figyelembe véve az aktuális fizikai állapot mellett a pszichés-, a szociális-, illetve a környezeti tényezőket. Erre utal a Rusk gondolat: „életet adni az évekhez” Ennek értelmében a rehabilitációs tevékenység különböző szakemberek bevonását indokolja, team munkát igényel.
Mi jelenti számodra jelenleg a legnagyobb szakmai kihívást?
A gyógyítási folyamat során számomra nem feltétlenül a fizikai állapot-, illetve funkció javításának segítése jelenti a legnagyobb kihívást. Sokkal inkább az, hogy megértsem, mit él át a páciens a betegsége következtében. Mohammadreza Hojat gondolataival tudok azonosulni, aki szerint az empátia a betegellátásban nem érzelmi, hanem inkább kognitív képességként értelmezhető: „a beteg szenvedésének megértését és nem annak érzését jelenti”. Fel kell ismernünk és meg kell értenünk azt is, hogy ő hogyan éli meg a saját helyzetét.
Milyen típusú esetekkel találkozol a munkád során? Milyen betegeket láttok el?
A mozgásszervi megbetegedések rehabilitációja mellett, neurológiai-idegsebészeti károsodásokat elszenvedett betegeket (például stroke, gerincvelősérülés) is kezelünk, továbbá nagy számban rehabilitálunk és protetizálunk végtagamputált betegeket.
A gyógytornász szakma ezen sokszínűségére hívja fel a figyelmet a Fizioterápia Világnapja, amelyet a Gyógytornászok Világszövetsége megalakulásának napjára emlékezve, szeptember 8-án ünnepelünk.
Mondtad, hogy csapatban dolgoztok, és nagyon különböző szakterületek találkoznak egy-egy beteg ellátása során. Mitől tud jól működni egy ilyen csapat?
Az orvos, az ápoló, a gyógytornász, a konduktor, az ergoterapeuta, a pszichológus,a logopédus, a masszőrök és a fizikoterapeuták mind a team tagjai. Az általam már említett team tagok közötti kommunikáció fontossága mellett rendszeres team megbeszélések történnek, ahol az összes team tag részvétele- és szakmai véleményének figyelembevétele mellett kerül meghatározásra a rehabilitációs tevékenységek további folytatása. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a rehabilitáció alapfeltétele a páciens motiváltsága és aktív részvétele a folyamatban, továbbá a hozzátartozók segítő támogatása is.
A hosszú pályafutásod során mi volt a legnagyobb szakmai sikered vagy élményed, amely a mai napig veled maradt? És mi motivál arra, hogy a következő években is ugyanezzel a lelkesedéssel végezd a munkádat?
Konkrét esetet nem tudok kiemelni, hiszen minden szakterületnek megvan a maga kihívása és szépsége és minden szakterületen találkozunk sikerrel és sajnos kudarccal is.
Ami pedig engem továbbvisz, az a tudásvágy. Bár az egészségügyi vonal a szívem csücske, mindig van lehetőségem más területek felé is kitekinteni. Ott van az oktatás, a kommunikáció, és folyamatosan akad olyan téma, amely felkelti az érdeklődésemet, amibe szeretném mélyebben beleásni magam, szeretném megismerni a módszertanát, tudományos hátterét.
Számomra attól kerek az egész, ha az elméleti alapok megvannak, és ezekre tudom ráépíteni, ezekbe tudom beleágyazni a gyakorlatot. A kettő együtt adja, véleményem szerint azt a komplex tudást, amelyre munkám eredményessége céljából szükség van.
Alapítvány
