Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendhagyó pódiumbeszélgetés az MH Egészségügyi Központban

Szerző: honvedelem.hu | Fotó: Nagy Gábor |  2023. március 22., szerda 17:44

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a Terrorelhárítási Központ (TEK) törökországi földrengés áldozatainak mentésében résztvevő képviselőinek részvételével tartottak műhelybeszélgetést az MH Egészségügyi Központ székhelyén, március 21-én, kedden.

P3211998

Február hatodikán történelmének legerősebb, 7,8-as erősségű földrengése rázta meg Törökországot és a vele határos Szíria északi területeit. A magyar kutató-mentő csapatok – köztük egy ötfős katonaorvosi csoport – az elsők között nyújtottak segítséget.

A beszélgetés moderátora, dr. Vekszler Péter ezredes, az MH Egészségügyi Központ nemzetközi ügyekért felelős parancsnokhelyettese, aki maga is részt vett a mentésben, elmondta: a beszélgetés célja, hogy a társszervek képviselőivel közösen, a hallgatóság bevonásával egy olyan együttműködés lehetősége körvonalazódjon, amelyben a honvédegészségügy még gyorsabban és hatékonyabban kapcsolhatná a katasztrófahelyzetekben alkalmazható adottságait az OKF, az OMSZ és a TEK képességeihez.

„A baj előtt egy pillanattal senki nem tudja, hogy baj lesz. Akkor tudunk rá a leggyorsabban reagálni, ha felkészülünk. Minél jobb a felkészülés, annál jobban tudjuk kivédeni az óhatatlan következményeket” – hangsúlyozta az ezredes.

P3212033

A vendégek között zajló pódiumbeszélgetés és a hallgatóság által megfogalmazott kérdésekre adott válaszok alapján a következő következtetés vonható le: az úgynevezett civil-katonai együttműködés, a sokat emlegetett interoperabilitás az egészségügy területén is rendkívül fontos. Akár természeti, akár ember által okozott katasztrófahelyzet felszámolásából az egészségügy nem maradhat ki. Egy jól működő együttműködéshez közös képzésekre, egymás eljárásrendjének megismerésére, közös nyelv kialakítására van szükség. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a szomorú esemény kapcsán megtapasztalt együttműködés folytatása, és egy erre irányuló koncepció kidolgozása lehet szükséges.

A meghívott vendégek dr. Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a Hunor Mentőszervezet parancsnoka; Leczki Sarolta tűzoltó főtörzszászlós, a Hunor mentőcsapat tagja; dr. Pék László osztályvezető főorvos és Dyekiss Dénes mentőtechnikus az Országos Mentőszolgálattól, szintén a Hunor mentőcsapat tagjai; valamint a Terrorelhárítási Központból dr. Faggyas Attila rendőrorvos ezredes, a Műveleti Igazgatóság, Speciális Egészségügyi Főosztály, főosztályvezetője és dr. Bárdi Csaba rendőr ezredes, a Képzési Igazgatóság igazgatója voltak, akikhez csatlakozott a mentésben szintén résztvevő dr. Várhelyi Levente ezredes, az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház Baleseti Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosa.

ESZA