Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

védelem-egészségügy

DSC04459

Háttérben és előtérben a katonaegészségügy

Az MH Egészségügyi Központ műveleti vezetési pontja mellé a Magyar Honvédség mobil labor képessége is kitelepült Hajdúhadházra az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos gyakorlat részeként.

20231107_135748

Többnemzeti biológiai mintavevő- és laboratóriumi azonosító tanfolyam az MH Egészségügyi Központban

Nyolc nemzet tizenöt katonájának részvételével, immár ötödik alkalommal rendezi meg AEP-66 biológiai mintavevő- és laboratóriumi azonosító tanfolyamát a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Járványvédelmi és Tudományos Kutató Intézet, Tudományos Kutató Osztálya, 2023. november 6-17. között.

IMG_2030-2

MH Egészségmegőrző Senior Program Kaposváron

A Magyar Honvédség, mint az ország egyik legnagyobb munkáltatója felelősségteljes idősügyi politikájának megfelelően részt kíván venni az egészséges öregedés megvalósításában, mely az elöregedő társadalmakat érintő problémák egyik megoldása lehet.

IMG_0011 k

III. Nemzetközi Kadét Kupa és az Országos Haditorna Verseny

Balatonakarattyán megrendezésre került 2023. április 17-18. között a III. Nemzetközi Kadét Kupa és az Országos Haditorna Verseny döntője, amelyen az MH EK Egészségügyi Kiképző Bázis szakkiképző állományából Sarok Máté törzsőrmester és Papp Anita ÖMT zászlós versenybíróként vettek részt az elsősegély versenyszám lebonyolításánál.

339314085_909077486988950_4898220282719782537_n

Rohamlövészek a harctéri életmentő katona szakkiképzésen az MH EK-ban

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Egészségügyi Kiképző Bázis személyi állománya második alkalommal hajtotta végre a Rohamlövész Alaptanfolyam részeként a Harctéri Életmentő Katonák egészségügyi szakkiképzését.

P3211998

Rendhagyó pódiumbeszélgetés az MH Egészségügyi Központban

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a Terrorelhárítási Központ (TEK) törökországi földrengés áldozatainak mentésében résztvevő képviselőinek részvételével tartottak műhelybeszélgetést az MH Egészségügyi Központ székhelyén, március 21-én, kedden.

KA_1_1200

“Bizalom, együttműködés, bajtársiasság, tisztelet...”

2022 őszén számos katonaorvos tett esküt az ország több pontján található alakulatoknál. . A következőkben dr. Király Anna hadnagy fül-orr-gégész rezidens orvossal beszélgettünk, aki az alapkiképzés elvégzése után, a 2022. októberében először induló Egységes Gyalogostiszti Felkészítés (EGYF) nevű gyakorlaton vett részt. Az alapkiképzés és az EGYF gyakorlat összesen 22 hét katonai kiképzést jelentett a fiatal hadnagynak. Ez a program, olyan képességek elsajátítására adott lehetőséget, amit manapság a Magyar Honvédségben igazán kevesek mondhatnak el magukról.

katonaorvosok_Töröko_interjú_1200_20230224_2

„Arra a hat napra mi is testvérekké váltunk”

Törökország történelmének legnagyobb földrengés okozta természeti katasztrófáját szenvedte el február 6. éjjelén. Magyarország az elsők között indított mentőcsapatokat – köztük egy ötfős katonaorvosi csoportot – a romba dőlt Antakya városába. Még a sokat próbált, missziós tapasztalatokkal rendelkező szakemberek számára is megdöbbentő a katasztrófa sújtotta területen töltött hat nap.

Clipboard01

A PTE Nyílt napján mutatkozott be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Szombathelyi Képzési Központ által szervezett nyílt napon mutatkozott be az MH Egészségügyi Központ Csapat- és Foglalkozás-egészségügyi Intézet kijelölt szakállománya egy statikus bemutatóval.

20221128_113236_1200

ROLE 2 CREVAL 2022

A ROLE 2 képesség komplex környezetben történő harcászati szintű gyakorlása és minősítése (CREVAL) tart a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtér területén 2022. november 28-tól, december 02-ig. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ ROLE 2 állománya tesz tanúbizonyságot felkészültségéről.

ESZA