Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 129. oldal

1608203010

A világ bármely pontján bevethető mentőcsoport

A III. Rákosmenti Rendvédelmi és Katonai Napok keretén belül minősítő gyakorlatra került sor 2014. június 14-én, Budapesten speciális tűzoltó helikopter és műszaki mentő harckocsi bevonásával. A nemzeti minősítő vizsgát az alapvetően az MH Egészségügyi Központ szakembereiből álló AMS Önkéntes Mentőcsoportja is teljesítette, így ezután a világ bármely katasztrófa-helyszínére hívhatják őket.

1608203010

Minden körülmények között az emberi élet védelme a legfontosabb

A jelenlegi gazdasági környezetben óriási szükség van a nemzetközi együttműködésre az egészségügyi fejlesztések terén is – mondta Hende Csaba június 24-én Budapesten, a NATO Egészségügyi Haderővédelmi Konferencia 2014 megnyitóján.

1608203009

Botulizmus megbetegedések veszélyeire hívja fel a figyelmet az ÁNTSZ

A hazánkban „kolbászmérgezés” néven ismert megbetegedés veszélyeire hívja fel a figyelmet az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Gyorsreagálási Főosztálya 2014. június 21-ei lakossági felhívásában a nemzetközi és a hazai járványügyi információk, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) adatai alapján.

1608203009

Adományok érkeztek az MH EK Szanatórium utcai telephelyére

Tolókocsikat, betegágyakat és rehabilitációs eszközöket kapott az MH Egészségügyi Központ III. telephelyén működő Krónikus Utókezelő Osztály és a két Rehabilitációs Osztály június 12-én, csütörtökön. Az adományok a Bundeswehr Tartalékos Katonáinak Szövetségétől és annak tagszervezeteitől érkeztek.

1608203008

Sportolók elismerése

A MH Egészségügyi Központ honvédségi sportbajnokságokon induló képviselői tiszteletére rendezett ünnepség keretében elismerések átadására került sor 2014. június 4-én.

1608203003

Statikus és dinamikus bemutatóval a Ludovika Fesztiválon

Statikus és dinamikus bemutatóval is képviseltette magát a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ az V. Ludovika Fesztiválon az Orczy-kertben 2014. május 17-én.

1608203002

Állománygyűlés a magyar honvédelem napja alkalmából

Honvédelem napja alkalmából az MH Egészségügyi Központ május 20-án tartotta ünnepi állománygyűlését.

1608202999

Célkeresztben az Egészségügyi Központ pisztoly csapata

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (a továbbiakban MH EK) pisztolylövő csapata 2014. április 10 - én részt vett a Honvéd Vezérkar alárendelt szervezetek 2014. évi Lőbajnokságán.

1608202998

Mongol delegáció látogatása az MH Egészségügyi Központban

A mongol védelmi miniszterhelyettes vezetésével hazánkba látogató delegáció több napos programja keretében az MH Egészségügyi Központ intézményével ismerkedett 2014. 05. 08-án.

1608202998

MH Drogprevenciós Bizottsági ülés

A Magyar Honvédség Drogprevenciós Bizottság vezetője, Szabó István vezérőrnagy 2014. május 9-re hívta össze a honvédségen belüli kábítószer fogyasztás megelőzése érdekében az 1999-ben létrehozott Bizottságot, melynek fő feladata a szervezeti átalakulások után a működési alapdokumentumok elfogadása, és a jogszabályban kijelölt katonai szervezetektől delegált új tagok bemutatkozása is volt.

ESZA