Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Műtéti kezelések - ismertető

Az egynapos sebészeti tevékenység fő célja, hogy modern műtéti technikával és személyre szabott szakápolással, 24 óránál rövidebb ideig gyógyuljanak betegeink az Intézetünkben, majd hazatérve otthonukba (saját környezetükbe), hozzátartozóik körében nyerjék vissza egészségüket. Orvosaink, szakdolgozóink és valamennyi munkatársunk munkájával az Ön mielőbbi gyógyulásához kíván hozzájárulni.

Engedje meg, hogy néhány általános tudnivalóval szolgáljunk Önnek a sikeres műtét, valamint az Intézetünkben töltendő idő kellemesebb eltöltése érdekében.
Az egynapos sebészet feltételrendszeréhez tartozik, hogy a beteg lakásában legyen:

  • telefon,
  • fürdőszoba,
  • többszintes ház esetén lehetőség szerint lift.

Az Intézmény a beteg lakóhelyétől számítva – az átlagos forgalmat figyelembe véve – személygépkocsival 30 percen belül elérhető legyen.
Vidéki betegnek rendelkeznie kell intézmény közeli szállással a műtétet követő első 48 órára. Miután a beteg néhány órával a műtét után elhagyja a részleget, ezért kell, hogy legalább 48 órán keresztül legyen mellette felnőtt hozzátartozója vagy rokona, aki hazaszállítja, otthonában ápolja és biztosítja az otthoni felügyeletet, szükség esetén visszaszállítja az intézetbe.

A műtétet követően egyetlen beteg sem távozhat egyedül az intézetből, nem vezethet személygépkocsit, nem mehet mentővel, tömegközlekedéssel. A beteg csak hozzátartozója kíséretével és személygépkocsival távozhat.
Csak együttműködő beteg kerülhet műtétre az egynapos sebészeten.

Ha egynapos sebészeti szolgáltatásunkat szeretné igénybe venni:
kérjük hívja fel szakrendelésünket időpont egyeztetés céljából.
       
           06-76/581-600 telefonszámon

  • Sebészet ,Traumatológia szakrendelés : 3220 mellék,
  • Orr-Fül-Gégészet szakrendelés: 3293 mellék ,
  • Szemészeti szakrendelés : 3311mellék,
  • Ortopédiai szakrendelés: 3245 mellék, ide időpontot a regisztratúra ad: 3185 mellék.

A vizsgálatok menete:
A megbeszélt időpontban felkeresi szakrendelésünket, ahol a műtétet végző szakorvos megvizsgálja, majd ezt követően részletesen megbeszélik a szükséges további vizsgálatokat, valamint a műtéttel kapcsolatos összes teendőket. Amennyiben az összes feltétel biztosított (általános egészségi alkalmasság, érvényes TAJ - kártya, stb.), megtörténhet az előjegyzés a műtétre.

Helyben lehetőség van a kötelező teljes körű kivizsgálásra, beleértve az előzetes aneszteziológiai (altatást-érzéstelenítést) vizsgálatokat is.

  • EKG- kardiológia szűréssel,
  • rtg.,
  • UH,
  • mammográfia,
  • labor,
  • citológiai

diagnosztikák is rendelkezésre állnak egy teljes körű kivizsgáláshoz.
A vizsgálatok eredményeivel, előző betegségeire vonatkozó zárójelentéseivel (amelyeket kérjük, hogy hozzon magával) belgyógyász és aneszteziológus szakorvosok megítélik az Ön szervezetének teherbíró képességét, az aneszteziólógus felvilágosítja az érzéstelenítés-altatás-fájdalomcsillapítás , a sebész szakorvos pedig az Ön betegsége miatt szükséges műtét lehetséges módozatairól illetve ezek veszélyeiről.

A további részletes felvilágosítást, az egynapos sebészet Önre vonatkozó feltételeiről:

  • a kivizsgálásról,
  • a műtétről,
  • az érzéstelenítés módjáról,
  • a műtét előtti teendőkről,
  • a műtéti nap lefolyásáról,
  • a hazabocsátásról,
  • a zárójelentés tartalmáról,
  • az operáló orvos elérhetőségéről,
  • az otthoni teendőkről,
  • a hozzátartozók tájékoztatásáról,
  • a kontroll vizsgálat módjáról

a beteg - szóban és írásban a szakrendelésen való megjelenéskor kapja.

Az egynapos beavatkozások meghatározó jellemzője, hogy azok tervezettek, időpontjukat a beteg és az orvos közösen határozza meg.

A betegek az egynapos sebészeti beavatkozást beutalóval vehetik igénybe.


A beutalót az operáló szakorvos állítja ki. A beutaló tartalmazza:

  • a beteg és hozzátartozójának adatait,
  • a felállított diagnózist,
  • a beavatkozás jellegét, időtartamát és tervezett időpontját, 
  • a tervezett érzéstelenítési igényt

Az egynapos beavatkozás tervezett időpontját Ön és az operáló orvos közösen határozzák meg. Az ellátás mindenki számára elérhető, aki rendelkezik érvényes TAJ kártyával.

Külföldiek illetve biztosítási kártyával nem rendelkezők térítés ellenében vehetik igénybe a szolgáltatást.


A műtéti eljárások menete:
A műtéti ellátás térítésmentes, csak a külön igényelt kényelmi szolgáltatásokért kell fizetni. Egynapos műtéti beavatkozást csak 5 év folyamatos szakmai gyakorlatot szerzett szakorvos végezhet. A műtét előtti napon a kezelőorvosával megbeszélt előkészítést hajtsa végre (pl. női betegeink a körömlakkot MINDEN ujjukról távolítsák el, kozmetikumot a műtét utánig ne használjanak). Este 24 óra után a műtétre váró már nem ehet és nem ihat, csak ha ettől eltérő utasítást kap!
A műtét napján TELJESEN éhgyomorra, a műtét időpontja előtt 2 órával érkezzen az egynapos sebészetre. Egy esetleges késés miatt az egész napi műtéti program – beleértve az Ön műtétjét is – módosulhat, egyes műtétek elmaradhatnak.

Minden páciensünk számára kötelező elhozni:

  • az elkészült friss leleteket,
  • korábbi zárójelentéseket,
  • rendszeresen szedett gyógyszereit,
  • az itt tartózkodáshoz szükséges tisztasági csomagot (pizsama, bő hálóing, póló, rövidnadrág, papucs).
  • Az áttanulmányozott beleegyező nyilatkozatokat.
Értéktárgyait lehetőleg ne viselje, azokat helyezze biztonságba, vagy (átvételi elismervény ellenében) bízza az osztályos nővér gondjára. A műtét előtt meglátogatja Önt a kezelőorvosa és az aneszteziológus szakorvos. Ekkor ismét lehetősége nyílik arra, hogy felmerülő kérdéseit feltegye, illetve az esetleg még homályos pontokat tisztázza, a műtéti és az érzéstelenítési nyilatkozatot elolvassa, és ahhoz ÍRÁSOS BELEEGYEZÉSÉT adja. A beavatkozás előtt a szakápoló az ápolási dokumentációt kitölti, az aneszteziológus által elrendelt nyugtatót beadja, mely az izgalmat, illetve a belső feszültséget csökkenti. A legtöbb beteg kap egy ún. „branül”-t (vénába helyezett műanyag cső, melyen keresztül a gyógyszer a leggyorsabban a szervezetbe juttatható), ami érzéstelenítés alatt az Ön biztonságát szolgálja (pl. hirtelen fellépő vérnyomásváltozás). Az altatásban végzett műtéteknél a branülön keresztül kapja meg a beteg az infúziót és az altatáshoz szükséges gyógyszereket. A branül az intézeti tartózkodás alatt végig a beteg karjában marad (esetlegesen felmerülő szövődmények, fájdalomcsillapítás, gyors, precíz ellátása érdekében), annak eltávolítása csak közvetlenül a beteg távozása előtt lehetséges. Amennyiben kivehető fogsora, vagy kontaktlencséje van, kérjük hogy távolítsa el, majd tegye bele a tisztasági csomagjába. Felkeresi a műtős segéd, hogy a műtét típusának megfelelő testfelületet előkészítse, megborotválja. Csak a műtős segéd kíséretében kerülhet a beteg a műtőbe . A műtét után a beteg – általános állapota, a műtét és az anesztézia típusa, lefolyása szerint – meghatározott idejű posztoperatív (műtét utáni) megfigyelésre szorul. Ennek minimális időtartama helyi érzéstelenítés esetén 2, míg altatás esetén 4 óra, ami alapján Ön a műtét napján –kísérőjével- elhagyhatja intézetünket. Amennyiben igényli, térítés ellenében lehetősége van éjszakai hotelszolgáltatás igénybevételére szakápolói felügyelettel, különböző ellátási kategóriákban, melyről részletes tájékoztatást kérhet már a szakrendelésen, ill. osztályunk telefonszámán közvetlenül (06-76/581-613). A beavatkozás után 1 órával az aneszteziológus szakorvos engedélyével lehet folyadékot és háztartási kekszet fogyasztani, melyet a nővér visz Önnek. A következő néhány óra a biztonságos hazamenetelre való felkészülés jegyében telik.


A biztonságos hazamenetelre történő felkészülés részei:

Az első lépések, a mobilizálás, a bő folyadékfogyasztás, a toalett, a megfelelő fájdalomcsillapítás és a jó közérzet. A kezelés befejezése után, de még a hazabocsátás előtt az Ön operáló orvosa vizitet tart. Megvizsgálja, utasításokkal ellátja, megbeszélik az első kontroll és a kötözés időpontját. Azt fogja tanácsolni, hogy az operációt követő napon már sétáljon a lakásában, két-három nap elteltével pedig a szabad levegőre is kimehet, de kerülje a zsúfolt helyiségeket, a tömegközlekedési eszközöket. Egy hét elteltével pedig munkába állhat még akkor is, ha munkahelyén fizikai tevékenységet végez. Az első napokban persze ajánlatos a kíméletes munkavégzés.


Ha még aznap elhagyja intézetünket, a távozást követő első 24 órában tartsa be az alábbi utasításokat:

  • Hivatalos iratot, szerződést ne írjon alá!
  • Kerüljön minden egyensúlyérzéket kívánó helyzetet, eszközt!
  • Gépjárművet ne vezessen!
  • Szeszes italt ne fogyasszon!
  • Géppel, balesetveszélyes háztartási eszközzel ne dolgozzon!
Amennyiben az operáló orvosán kívül az aneszteziológus szakorvos is rendben találja az általános állapotát és közérzetét, úgy a zárójelentés kézhezvétele után – HOZZÁTARTOZÓJA KÍSÉRETÉBEN – elhagyhatja intézményünket. A hazaszállítás minden esetben csak személygépkocsival történhet! A megfelelő otthoni ápolás és biztonságos gyógyulás érdekében Ön legalább 48 órás hozzátartozói felügyeletet igényel. A műtét napján operáló orvosa telefonügyeletes, bármilyen problémával hozzá fordulhat, természetesen intézményünket is elérheti. Bármilyen panaszt is észlel a beavatkozást követően (37,5 feletti hőemelkedés, láz, vérzés, tartós fájdalom, gyulladás, bőrpír, vagy bármilyen duzzanat kialakulása) ne késlekedjen telefonon jelentkezni!
 
A jogszabályi előírások kötelezővé teszik kórházi háttér biztosítását olyan ritka esetekben, ha váratlan szövődmény lépne fel az egynapos sebészeti ellátás során, melynek elhárítása meghaladná ennek hatáskörét. Ezért együttműködési megállapodást kötöttünk a Bács-kiskun Megyei Önkormányzat Kórházával (Kecskemét, Nyíri út 38) az összes szakterület kórházi hátterének biztosítására.


Az igénybe vehető műtétek típusai intézményünkben egynapos sebészeti ellátás keretében:

  • Szemészeti műtétek: szemhéjműtétek, szürke-hályog műtétek
  • Fül-orr-gégészeti műtétek: orrsövény műtétek, arcüreg műtétek, mycrolaryngoscopia
  • Sebészeti műtétek: sérv műtétek, visszér műtétek alsóvégtagon, aranyér műtétek, végbél elváltozások kezelése, egyes bőrelváltozások műtétei, ganglion eltávolítás, hereműtétek, heresérv műtéti megoldása, fitymaszűkület műtéti megoldása, az emlő jóindulatú elváltozásainak eltávolítása
  • Traumatológiai műtétek: belső fémrögzítés eltávolítása, ín-, izom-varratok, csontkinövés eltávolítása, bütyökműtét, kalapácsujj műtéti megoldása, alsó- és felső-végtagi ganglion, térdtükrözés, csont-, porc-idegentest eltávolítása térdtükrözéssel. 
ESZA