Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Korábbi hírek - 2. oldal

MHEK_logo_hu_350

Zsebultrahang

Okóber 20-án ünnepélyes keretek között a honvéd egészségügy mindkét nagy eleme (HEK és Honvédkórház-ÁEK) a világ egyik legkorszerűbb zsebben hordható ultrahang készülékével gazdagodott. „Fontos elkötelezettségünk, hogy közvetlenül segítsünk a Magyar Honvédségnek… a Honvéd Egészségügyi Központtal és az Állami Egészségügyi Központtal történő együttműködés pedig azt biztosítja számunkra, hogy a tapasztalatok, visszajelzések alapján mi is továbbfejleszthetjük eszközeinket.” – mondta Dr. Ascsillán Endre, a GE Egészségügyi Ágazat Közép-Kelet-európai stratégiai és kormányzati kapcsolatok igazgatója.

Elhunyt az égésszakma nagy alakja

Prof. Dr. Novák János nyugállományú orvos ezredes 2010. augusztus 27-én, életének 82. évében elhunyt. 1952-ben fejezte be az orvosi egyetemet, majd általános orvosi gyakorlatát követően 1959-tõl a Központi Katonai Kórházban (késõbb Központi Honvédkórházban) dolgozott. Általános sebészeti, traumatológiai, plasztikai sebészeti szakorvosi cí­met szerzett. 1962-ben megbí­zást kapott a kórház égési részlegének megszervezésére, majd vezetésére.  A kórház égési osztálya 1971-ben vált önállóvá, amelynek osztályvezetõ fõorvosává nevezték ki. Két évvel később emellett a kórházparancsnok gyógyító helyettese lett. 1985-től nyugállományba kerüléséig (1990.) MH fõszakorvos volt.

Repülőnap 2010.

A hétvégi nemzetközi repülőnapon kórházunk önálló standon mutatta be az intézmény működését. Plakátjaink, szóró kiadványaink, vetített képeink ízelítőt adtak a hét telephelyen folyó sokrétű, áldozatos munkáról.

MHEK_logo_hu_350

"Hősök napja"

A „HÕSÖK NAPJA” alkalmából szervezett országos és helyi megemlékezésekhez kapcsolódóan 2010. május 28-án délután a magyar hõsi halott orvosok emlékére emelt szobornál (Budapest, íœllõi út 78/a), illetve a Ludovika épületében lévõ „Hõsök folyosóján” katonai tiszteletadással, koszorúzással, gyertyagyújtással és imával egybekötött kegyeleti ünnepséget rendezett a Zrí­nyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kara.

Német egészségügyi főnök látogatása

Dr. Kurt-Bernhardt Nakath altábornagy, a Német Szövetségi Haderő Egészségügyi Szolgálatának főnöke, vezérkar főnök helyettes vezette delegáció hivatalos látogatása részeként 2010. május 3-án szakmai eszmecserén vett részt az Állami Egészségügyi Központban.

MHEK_logo_hu_350

Súlyos veszteség érte kórházunkat

Elhunyt Prof. Dr. Kiss János (1941 – 2010) Váratlanul bekövetkezett halálával a HM Állami Egészségügyi Központ egyik legkiválóbb munkatársát veszí­tette el.

Holland katona-egészségügyi delegáció látogatása

Dr. Rob Van der MEES orvos dandártábornok, a Holland Fegyveres Erõk Katona-egészségügyi Szolgálatának Fõnöke vezetésével 2009.augusztus 18-19-én 2 fõs holland katona-egészségügyi delegáció tett hivatalos szakmai látogatást Magyarországon.

Köszönet Massa kórházi kezeléséért

Felipe Massát életveszélyes sérüléseiből példaértékű team munkában állí­tották talpra az ÁEK orvosai, amelyért őszinte elismerés illeti az intézetet.

Mercedest kapott a PIC

Korszerű inkubátort kapott az ÁEK PIC!

Semmelweis nap a rendvédelemnél

2009. július 01-jén, Semmelweis Ignác születésének 191. évfordulóján az Országos Rendőr-főkapitányság a Budapesti Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat Rendőrség Egészségügyi Központ szervezésében, hagyományteremtő szándékkal megrendezte a Hon- és Rendvédelmi Szervek I. Semmelweis napi Szakmai Fórumát.

ESZA